2024. július 15., hétfő
FONTOS

Két pályázatot hirdet középiskolásoknak a GFE

A középiskolás diákokat szólítja meg a Gál Ferenc Egyetem a következő hetekben.

A „Legkiválóbb Ápolójelölt” és a „Dél-Alföld legjobb egészségturizmus szervezője” címek elnyerésére hívják a régió fiataljait, mellette már zajlik a Felvételizők Napja pályaorientációs nap szervezése is. A 3 Témában Beke Szilviával a középiskolai korosztály és az egyetemi felvételi előtt álló hallgatók eléréséről beszélgettünk.

Az ápolói hivatás szépségére hívja fel a figyelmet a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kar versenyfelhívása, melyet harmadik alkalommal hirdettek meg. A „Legkiválóbb Ápolójelölt” versenyfelhívásra várják a középiskolás korosztály 11-13. osztályos diákjait, mondta Beke Szilvia, a Gál Ferenc Egyetem dékánhelyettese a 3Témában. Az elméleti tudás mellett a legfőbb bírálati szempont a rátermettség vizsgálata.

Tavaly nagy sikert aratott a Békéscsabán rendezett, összegyetemi pályaorientációs nap, erre az idén is hamarosan sor kerül, emelte ki Beke Szilvia. A Felvételizők Napján a gyulai kar az egészség- és szociálistudományok köré csoportosítja a megjelenés tematikáját, érdekessé, színessé és vonzóvá téve a fiatalok számára képzéseiket.

A Gál Ferenc Egyetemen évek óta tudatos törekvés, hogy a középiskolás korosztály különböző programokon keresztül átfogó képet kapjon az egyetemi életről. A gyulai kar jelenlegi versenyfelhívásai is ezt a célt szolgálják.

Nézze meg ezt is:

Jó útra tért az adókerülő

Az adatok elemzésével tárta fel egy cég adózási szabálytalanságait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). …