2024. október 15., kedd
FONTOS

Bemutatkoztak a vármegyei mesterségek Gyulán

A Békés Vármegyei Önkormányzat „Hagyomány, érték, közösség Békés vármegyében” rendezvénysorozat újabb gyulai programja érkezett kedden, a Vígadóba.

Az eseményen a Gyulai és Békéscsabai Szakképzési Centrumok valamennyi iskolája képviselte magát, ahol a térségből érkező diákok a vármegyei mesterségekkel ismerkedhettek.

Nagy érdeklődés övezte kedden, a Vígadóban a Békés Vármegyei Önkormányzat gyulai programját, ahol ezúttal a vármegyei mesterségekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az eseményen a gyulai és békéscsabai szakképzési centrumok iskolái a gyakorlatban is bemutatták a vármegyére jellemző, kiveszőfélben lévő, vagy elfeledett mesterségeket az általános iskolás diákoknak.

Faipari kötésekkel és szegelési feladatokkal foglalkozott a tizedik osztályos Hornok Benedek, aki tudatosan választotta az asztalos szakmát.

Csala Boglárka ötödikes diákként állatorvosnak készül, de nagyon szereti a kézműveskedést is.

A Gyulai Szakképzési Centrum iskolái számára nem idegen a rendezvényeken való megjelenés, emelte ki Kovács Zsuzsanna. Gyakran vesznek részt az intézmények pályaorientációs napokon, városi rendezvényeken, a gyulai programra viszont másként készültek. A főigazgató elmondta, a régen és most jegyében mutatják be a képzéseiket, felhívva ezzel is a figyelmet a kevésbé ismert mesterségekre, de elhozták a rendezvényre a népszerű szakmákat is.

A „Hagyomány, érték, közösség Békés vármegyében” programsorozat új színfoltjaként Gyulán a vármegyei mesterségek bemutatkozása mellett hagyományőrző és népi játszóház, valamint interaktív feladatok is várták a az általános iskolás diákokat.

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …