Témák:
– Csütörtök délután megnyílt a magyar történelmi festészet egyik nagy alakjának művészetét bemutató tárlat a Kohán Képtárban. A Benczúr Gyula emlékkiállításon a festőművész jelentős alkotásai mellett a személyes tárgyait is láthatja a nagyközönség a jövő év tavaszáig.
– Az idén a Gál Ferenc Egyetem is csatlakozott a „Válts egy mosolyt csokira!” országos jótékonysági akcióhoz. Az egyetem gyulai, békéscsabai, szarvasi és szegedi campusain, a december 5-ig összegyűjtött édességeket az ÁGOTA Alapítvány részére adják át, segítve ezzel is a család nélkül nevelkedő gyermekeket.- Levél helyett: ezzel a címmel mutatta be a Gyulai Várszínház kamaratermében versfeldolgozásokból állóm produkcióját az erdélyi Mácsafej zenekar. A két színművésszel kiegészült társaság többségében elgondolkodtató műveket adott elő.
– Több mint kétszázmillió forint kárt okoztak azok a hamis órák és játékok, amiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei találtak egy Németország felé igyekvő kamion belsejében Gyulánál.