A közfoglalkoztatási programok koordinálásában, végrehajtásában végzett kimagasló szakmai munkájáért Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Medovarszky Pál közfoglalkoztatási osztályvezető, Bogárné Váradi Irén és Inásel Magdolna közfoglalkoztatási szakügyintéző csütörtökön, a Belügyminisztériumban.
Közfoglalkoztatási programja elismeréseképpen Battonya és Medgyesegyháza önkormányzata Start Plusz-díjban részesült.
Az önkormányzatok, így külön-külön 10 millió forint támogatást nyertek a szaktárcától.
A kitüntetetteknek az elismeréseket csütörtökön a Belügyminisztériumban rendezett ünnepségen Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár adta át.
A Belügyminisztérium – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is díjazta azon önkormányzatokat, amelyek közfoglalkoztatási programjaik megvalósítása során kiemelkedő szakmai munkát végeztek.
Az elismeréssel járó támogatást a kitüntetett önkormányzatok közfoglalkoztatási programjaik további fejlesztésére, a közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök, alapanyagok beszerzésére, valamint a programok működését segítő szolgáltatások finanszírozására fordítják.
Az elismerésben részesült önkormányzatok évről évre mintaszerűen működtetik értékteremtő közfoglalkoztatási programjaikat. A települések minőségi, jól átgondolt, értékteremtő, komplex közfoglalkoztatási programot valósítanak meg, mellyel aktívan közreműködnek a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra juttatásában.
Több értékteremtő és helyi adottságokra épülő beruházás megvalósításában is jeleskedtek.
A szaktárca – idén rendhagyó módon – a közfoglalkoztatási programok koordinálásában, végrehajtásában kiemelkedő szakmai munkát végző kormányhivatali munkatársak tevékenységét is elismerte. Békés vármegyéből Medovarszky Pál közfoglalkoztatási osztályvezető, Bogárné Váradi Irén és Inásel Magdolna közfoglalkoztatási szakügyintéző részesült Miniszteri Elismerő Oklevélben.
Felvételünkön balról jobbra: Szulimán Zsolt főosztályvezető (Belügyminisztérium), Boros Csaba, Battonya polgármestere, Bogárné Váradi Irén és Inásel Magdolna közfoglalkoztatási szakügyintéző, Medovarszky Pál közfoglalkoztatási osztályvezető, Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár (Belügyminisztérium), valamint Kraller József, Medgyesegyháza polgármestere.
Fotó: Békés Vármegyei Kormányhivatal