2024. október 10., csütörtök
FONTOS

Ne lopjuk el a követési távolságot!

A sávváltásnak is vannak szabályai.

Békéscsabán egy rendőrkocsi kamerája rossz példát rögzített. Egy autós alig száz méteren belül ötször váltott sávot, és többször úgy ment be a mellette haladó járművek közé, hogy a követési távolságot használta ki, foglalta el.

Gyorsabban akart előrejutni, mint az előtte haladók, ezért alig száz méteren belül ötször váltott sávot egy autós Békéscsabán, a Széchenyi utcában. A manőversorozatot 2023. december 1-jén 17 óra körül rögzítette egy szolgálati jármű kamerája. A kocsi egy párhuzamos közlekedésre kialakított szakaszon cikázott. A forgalom sűrű volt, egymás után, lassan haladtak az autók. Látható, hogy a férfi gyakorlatilag a követési távolságokat használta ki, vette el a közlekedő partnereitől azzal, hogy a sávváltással elfoglalta. Aki elé beférkőzött, annak valószínűleg lassítania kellett, ha újra meg akarta teremteni a biztonságos távolságot az előtte haladótól.

A KRESZ szerint, ha a forgalmi sávokban összefüggő járműoszlop alakul ki, csak akkor szabad sávot váltani, ha a gépkocsivezető bekanyarodásra vagy megállásra készül. Emellett nagyon lényeges, hogy mindenki úgy hajtson, hogy a mögötte, előtte, mellette közlekedők számára kiszámítható legyen a mozgása. Használja és időben tegye ki az irányjelzőt, ne csak akkor, amikor már a kormányt is mozdítja!

Az év végi ünnepek közeledtével a forgalmasabb helyeken, bevásárlóközpontok közelében egyre többször lesz hasonló a helyzet, olyan pontokon is feltorlódhat, lassulhat a forgalom, ahol a hétköznapokon akadálytalanul lehet haladni.

A rendőrség kéri az autósokat, hogy szabályosan, türelmesen vezessenek!

Nézze meg ezt is:

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett

A gyanú szerint ittas volt az a férfi, aki 2024. szeptember 25-én 18 óra körül …