2025. március 18., kedd
FONTOS

Ittas járművezetés gyanúja Szarvason és Gyulán

a fotó illusztráció

Két ittas járművezetőkkel szemben is intézkedtek a rendőrök Békés vármegyében.

Egyiküket Szarvason, a Vasút utcában állították meg 2023. december 21-én 10 óra körül. Személygépkocsit vezetett és a helyszíni alkoholmérés eredménye pozitív lett nála.

A másik autós Gyulán, a Jókai utcában közlekedett 2023. december 22-én 2 óra 30 perc körül, amikor ellenőrizték a rendőrjárőrök. A szonda az ő esetében is azt mutatta, hogy alkohol ivott mielőtt a volán mögé ült. A további mérések mindkét férfi esetében megerősítették az ittasság gyanúját, ezért a rendőrök elvették a vezetői engedélyüket és büntetőfeljelentést tettek ellenük.

A Békési Rendőrkapitányság rendőrei 2023. december 21-én elfogtak és előállítottak egy mezőberényi férfit, aki ellen lopás miatt a Gyulai Törvényszék elfogatóparancsot adott ki. A 33 éves férfit Gyulára, a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

Nézze meg ezt is:

Két nap alatt hat letartóztatás Békésben

  Szeghalmon, egy ételbárban március 6-án este a rendőrök elfogtak egy Békés vármegyében több lakcímre …