2025. május 20., kedd
FONTOS

A Zachor alapítvány vásárhelyi nagykövete látogatott az Erkelbe

Előbb a diákok vettek részt egy rendkívüli tanórán, majd a tanárok számára szerveztek szakmai workshopot hétfő délután a gyulai Erkel gimnáziumban.

A Zachor Alapítvány programján Árpási Ildikó, az egyik hódmezővásárhelyi középiskola tanára a szervezet nagyköveteként végzett munkájáról és a helytörténeti sétákról, az IWalkokról beszélt, melyeket a visszajelzések alapján pozitív tapasztalatok öveznek.

A Zachor Alapítvány a társadalmi emlékezetért dolgozó oktatási szervezet. Az általa létrehozott program a fiatalok szemléletformálásában is jelentőséggel bír – derült ki a szervezet gyulai nagykövete, Kiss László szavaiból.

Kiss László elmondta, azt tervezik, hogy a Hódmezővásárhelyen már működő IWalkok mintájára Gyulán is létrehoznak egy hasonlót, hiszen a helyi zsidósággal kapcsolatos helyszínek és szellemi háttér is adott ehhez.

Nézze meg ezt is:

Összbírói értekezlet: országosan is élen jár a Gyulai Törvényszék

  A 2024-es ítélkezési tevékenység időszerű és helytálló volt a Gyulai Törvényszék bíróságain- hangzott el …