2024. október 10., csütörtök
FONTOS

40 százaléknál tart a református iskola új tornatermének építése

2023. szeptember 3-án ünnepi Istentisztelet követően tették le a Magvető iskola új tornacsarnokának alapkövét.

Az időkapszulába elhelyezték többek között a református gyülekezet életére vonatkozó iratokat, az iskola alapító okiratát, valamint a tornaterem terveit és az építési engedélyt.

Közel fél évvel később 40 százalékos készültségnél áll a beruházás. Javában dolgoznak az emberek és a gépek a területen. Béres István református presbiter elmondta, amikor a református gyülekezet 1994-ben megalapította az iskolát, már akkor szükség volt egy tornateremre. Az igény az évek múlásával megerősödött, hiszen mindennapos testmozgást vezetett be a kormány. Ez egy kétszer két párhuzamos osztállyal működő nyolc osztályos általános iskolánál heti 80 testnevelés órát jelent. Ehhez jelenleg van egy tornaszobájuk és volt egy sportudvaruk.

A kivitelező az ősz folyamán a mélyalapozást készítette el. Különleges helyszínen épül a református iskola új tornaterme, hiszen ez volt egykor az Ó-Fehér-Körös medre.

Az öltözőblokk födéme már elkészült, jelenleg a válaszfalakat csinálják. A tervek szerint március közepén kerül fel az épületre az acélrácsos tartó, ezt követően pedig két-három héten belül a szendvicspanelek, melyek sokoldalú szerkezeti elemek. Ezek két oldalon színes bevonatos acél elemekből és belső hőszigetelő magból állnak. Ha minden a tervek szerint alakul, a következő tanévben már az új tornateremben tartják a gyulai református iskola testnevelés óráit.

 

Nézze meg ezt is:

Indul a várszínház kamaratermi évada

Fesztiváldíjas előadások, kabaréest és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket a várszínház október 9-én kezdődő, …