2024. április 24., szerda
FONTOS

A lelkekért zajlik a küzdelem

Báró Gelsey Vilmos-díj

 

Két jelentős eseménynek is otthont adott február 24-én a Szeged-Csanádi Egyházmegye székesegyháza: délelőtt átadták a Báró Gelsey Vilmos-díjakat, délután pedig – rendhagyó módon – itt tartották meg a Becket Szent Tamás napi ünnepet. A rendezvényeken felszólalók emlékeztettek arra, hogy ma az európai kultúra támadás alatt áll, de bíznak abban, hogy ismét a kereszténység győzedelmeskedik e harcban.

Tizedik alkalommal adták át a ó Gelsey Vilmos-Bárdíjakat

Idén először nem a névadó születésének, hanem a halálának az évfordulójához kötve adták át a díjakat a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. Az évente átadott két díjjal a magyar nevelés ügyéért folytatott kiemelkedő teljesítményt, keresztény pedagógiai vagy gazdasági tevékenységet ismerik el.

Kiss-Rigó László püspököt évtizedes barátság fűzte a három évvel ezelőtt elhunyt befektetési bankárhoz Gelsey Vilmoshoz, aki ugyan Londonban élt, de a rendszerváltás után rengeteg jócselekedettel segítette a magyarországi köznevelést. Többek között neki köszönhetően került újból egyházi fenntartásba az egyik legpatinásabb fővárosi gimnázium, a báró egykori alma matere, s nem véletlenül róla nevezték el az egyházmegye pedagógiai intézetét, amelyet szintén támogatott.

– Most is bomlott agyú, életveszélyes ideológiák fenyegetik az ifjúságot. A díjazottak és a hozzájuk hasonló pedagógusok szinte életmentő tevékenységet folytatnak – hangsúlyozta a püspök. Barátjának, mesterének vallotta Gelsey Vilmost Csák János kulturális és innovációs miniszter is. A tárcavezető szerint a szakmai tudás mellett a hitelesség is fontos. Mindkét értékkel rendelkezett a báró, így nemcsak a pedagógusok példaképe.

A Gelsey Vilmos-díj a szoborral kitüntetést Barabás Hunorné vehette át, aki a III. kerületi Aquincum Általános Iskolában kezdte pedagógusi pályafutását Budapesten, ahol később igazgatóhelyettes, majd igazgató lett. 1996-tól 2013-ig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóságnál igazgatóhelyettesként, 2007-től párhuzamosan a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóságnál főigazgatóként dolgozott. Munkájának köszönhetően menekült meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye területén több kistelepülés óvodája, iskolája a bezárástól: hét intézményt vett át 2007-ben, 2021-ben, nyugállományba vonulásakor nyolcvanat adott át utódjának.

Koblencz Attila kapta meg a Gelsey Vilmos-díj plakettet. Az Albertfalvai Don Bosco Katolikus Általános Iskola tanára, igazgatója volt, 2005-től pedig átvette a szalézi rend köznevelési intézményeinek pedagógiai vezetését. Irányította a keresztény pedagógiai szakkollégiumot, és a szakképzés-fejlesztési mintaprogramot is. Sokat tett azért, hogy a hátrányos helyzetű, főleg roma származású gyermekek között csökkenjen a lemorzsolódás és piacképes szaktudáshoz, szakképesítéshez jussanak.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …