Hanoch Munir, a Pakisztáni Keresztény Misszió egyik vezetője és felesége, Kristina látogatott a fürdővárosba.
Merényi Zoltán baptista lelkipásztor 2022 év végén tanulmányúton vett részt a muszlim többségű országban, ahol nehéz körülmények között élő keresztényeket látogatott meg többedmagával. kkor hívta meg a házaspárt Gyulára.
Hanoch Munir a szombati, ifjúsági alkalmon a pakisztáni keresztények hitéletét mutatta be, emellett az életükből osztott meg történeteket.
Merényi Zoltán elmondta, amikor Pakisztánba látogatott, akkor az utazás egyik célja az volt, hogy szerettek volna tanulni tőlük, hogyan élik meg a hitüket, milyen harcaik és örömeik vannak a hétköznapokban. Másrészt arra is kíváncsiak voltak, hogy ők miben tudnak segíteni nekik Magyarországról.
Merényi Zoltán kiemelte, nagyon sokat tanulhatnak a Pakisztáni Keresztény Misszió példájából, hogy ők mennyire lelkesek, buzgóak akár Jézus követésében, vagy a Biblia olvasásában.
Vasárnap egy hagyományos Istentiszteleten vettek részt a pakisztáni vendégek, ahol igét hirdettek.