2025. április 29., kedd
FONTOS

Regionális ifjúsági konferenciát rendeztek Gyulán

Kedden először szervezte meg a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület a Dél-alföldi Ifjúsági Konferenciát.

A Vígadóban tartott regionális találkozóra több mint száztíz fiatal és ifjúságsegítő szakember érkezett.

Gyula mellett számos településről, többek között Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Orosházáról, Békéscsabáról és Kunágotáról is érkeztek fiatalok és szakemberek a kedden, a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület által szervezett regionális konferenciára. Bár ez az első, több vármegye ifjúságügyét összefogó ilyen jellegű esemény, ugyanakkor a folyamat már két évvel ezelőtt elkezdődött, fogalmazott Szabó Enikő alelnök. Több megkeresést is kaptak korábban, hogy szívesen csatlakoznának a Mi egy Másért programjaiba, ekkor született meg a gondolat a nyitásról a Dél-alföld ifjúsága és szakemberei felé. Szabó Enikő kiemelte, a konferencia programjának összeállítása kiemelt célok mentén történt.

Fontos törekvés volt a rendezvény tematikájában az interaktív jelleg, emelte ki Ament Balázs elnök. Az egésznapos konferencia során az érdemi munka részeként hangsúlyos, hogy a fiatalok aktívan bekapcsolódjanak az előadásokba, a beszélgetésekbe és valamennyi programba. Az elnök elmondta, mi lehet a konferencia hozadéka.

Az ifjúsági ügyek támogatása alapvető célkitűzése és feladata Gyula városának, hiszen a legcselekvőképesebb közösség tradicionálisan a fiataloké, fogalmazott Görgényi Ernő polgármester. Ők a legérzékenyebbek a változásokra és a leginkább hajlamosak az innovációra. A polgármester kiemelte, ezért is fontos, hogy segítséget kapjanak a tudatos és aktív állampolgárrá váláshoz, legalább olyan tevékeny módon, mint ahogyan ők állnak a világ dolgaihoz.

A Dél-alföldi Ifjúsági Konferencián a fiatalok bepillantást kaphattak az ifjúsági és diák érdekképviselet helyi működésébe, országos projekteket ismerhettek meg, és nem utolsó sorban kapcsolatokat is építhettek. A szervező Mi egy Másért Közhasznú Egyesület alelnökével a 3Témában bővebben is beszélgettünk az ifjúságügyről, annak problémáiról és lehetőségeiről.

Nézze meg ezt is:

A nyolcadikosok kampányáról szólt a Dürer nap

Látványos műsorral kampányolt a gyulai Dürer iskola két nyolcadikos osztálya a 2025-ös Dürer napon. Az …