Témák:
– Megemelkedett a vaklármák száma 2023-ban – derült ki a Gyulai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tavalyi évről szóló beszámolójából. A csütörtöki képviselő-testületi ülésen emellett szó volt arról is, hogy csatlakozik a város a Nemzeti Tudósképző Alapítvány kiemelkedő Nobel programcsomagjához.
– A békéscsabai Áldozatsegítő Központ munkatársaival egyeztettek a minisztérium képviselői. A látogatás apropóját az adta, hogy a Központ működésének egy éves évfordulóját ünnepelte.
– Szerda délután Emlékezés címmel nyílt kiállítás a művelődési központ földszinti aulájában. A gyulai kötődésű Oláhné Keresztesi Éva és Hajdik Antal munkái először láthatóak közös tárlaton.
– Ostor címmel jelent meg az újságíróként és a gyulai pálinkafesztivál alapító ötletgazdájaként sokak által ismert Lovász Sándor legújabb kötete. A művet a napokban a gyulai könyvtárban mutatták be.