2024. május 29., szerda
FONTOS

A gyulai temetők történetével folytatódott a Múzeumi szabadegyetem

Barangolás a gyulai temetőkben címmel Kocsis János tárlatvezető tartotta a Múzeumi Szabadegyetem legutóbbi előadását az Almásy-kastélyban.

A közel egy órás program során elhangzott, ma tíz ilyen létesítmény szolgálja a várost, de az elmúlt évszázadokban egészen más helyeken működtek temetők.

A középkori sírkertek pontos hollétéről keveset tudunk, kivételt képez persze az 1971-ben, a törökzugi lakótelep építésekor előkerült templom és a közeli ferences épületkomplexum. Ezek közelében biztosan működött temető.
Kocsis János bemutatta a török idők után újra benépesülő város temetőit, ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a mai Harruckern téren, vagy éppen az Erkel és a Karácsonyi gimnázium helyén is működött sírkert.

A Régitemető utca sem véletlenül viseli ezt a nevet, hiszen korábban több ilyen létesítmény működött itt, de ahogy a város terjeszkedett, úgy számolták fel ezeket, és kerültek egyre kijjebb, vagyis azokra a helyekre, amelyeket ma is ismerünk.

Kocsis János bemutatta a mai temetőkben megtalálható híres emberek sírjait, majd egy közös sétára invitálta a résztvevőket.

A Múzeumi szabadegyetem következő előadását Cseresznyés János történész tartja a 101. (békéscsabai) császári és királyi gyalogezred történetéről. A korábbi előadásokat a Gyula Tv is rendszeresen műsorra tűzi, de az Almásy-kastély Látogatóközpont youtube csatornáján is elérhetők.

Nézze meg ezt is:

Asterix került a fókuszba a gyulai könyvtár kiállításán

  Tablókiállítás nyílt a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Az “Egy képregény születése…Asterix – Az eltűnt …