2024. május 18., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 04.

Témák:

– Az ünnepek után is népszerű a vendégek körében Gyula legnagyobb szálláshelye. Biztató a helyzet a következő hónapokkal kapcsolatban is. Az előző év azonos időszakát tekintve már most 5-10 százalékkal többen foglaltak szobát a nyárra.

– Negyvenötezer egynyári növényt tervez kiosztani az idén a városi önkormányzat a Virágos Gyula program keretében. A népszerű tavaszi virágosztási akcióra április 19-éig lehet jelentkezni.

– A Magyar Költészet Napjára és japán tematikájú programokra készülnek a gyulai könyvtárban. Dézsi János igazgató elmondta, egyre több látogató érkezik a Japánkertbe, a cseresznyevirágzáshoz kapcsolódóan pedig hamarosan a távol-keleti országhoz kötődő rendezvénynek adnak otthont.

– A gyulai temetők történetét és jelenét vette górcső alá a Múzeumi szabadegyetem legutóbbi előadásán Kocsis János. Az Almásy-kastély Stefánia szárnyában rendezett programon elsősorban a történelem és a város iránt érdeklődők figyelmére tartottak igényt.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 14. –

Témák: – Véget ért a próbaüzem időszaka, kedden hivatalosan is megnyitotta kapuit a Ladics-ház. A …