2024. május 18., szombat
FONTOS

Az autizmus világnapját ünnepelték Gyulán

Több százan vettek részt csütörtökön a gyulai Pánczél Imre Intézmény autizmus világnapi programján. A hatodik alkalommal életre hívott eseménybe a város többségi iskoláit is bevonták.

Érzékenyítő játékok, bemutatók és programok sokasága színesítette a gyulai Pánczél Imre Intézmény autizmus világnapi, csütörtöki programját. Az intézmény már hatodik alkalommal hívta életre az eseményt, amivel csatlakoztak a Ragyogj Kékben! kampányhoz is. Poptyilikán Anikó főigazgató hangsúlyozta, az idei megmozdulás legfőbb célja az volt, hogy minél szélesebb körben bevonják a gyulaiakat a rendezvényükbe. Ehhez egy pályázatot írtak ki a többségi iskolák diákjainak, ahol az autizmus témakörén belül végezhettek kutatómunkát, valamint logó-, és plakáttervezési feladatokra is nevezhettek a gyerekek. A főigazgató kiemelte, a felhívásuk elérte a célját, hiszen a város valamennyi iskolájából csatlakoztak gyerekek.

Lakatos Judit felnőttkorú fia is autizmussal él. Az édesanya elmondta, számára a legfontosabb üzenete a rendezvénynek maga az elfogadás.

Az intézményben tanulásban akadályozott, autizmussal élő csoportban tanít magyart és matematikát Simon Barbara. A gyógypedagógus kiemelte, az érzékenyítés meghatározó a fiataljaik elfogadásában, ezt segíti a világnapi rendezvény is.

A többségi környezetben előfordulhat, hogy az autizmussal élőket kiközösítik, akár bántják is őket. A figyelemfelhívó rendezvények a tájékoztatással és az ismeretnyújtással azt a célt szolgálják, hogy ilyen és hasonló helyzetek egyre ritkábban fordulhassanak elő.

Nézze meg ezt is:

Összeöntötték a nemzeti összetartozás pálinkáját

  Péntek kora délután a nemzeti összetartozás pálinkája összeöntésével megkezdődött a 24. Gyulai Pálinkafesztivál. Három …