2024. május 6., hétfő
FONTOS

Közgyűlést tartott a Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesülete

Kedden a művelődési központban tartotta hagyományos lakossági fórumát a Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesülete. A járványhelyzet ellenére is ellátogattak a tagok a novemberi ülésre, mely Görgényi Ernő polgármester beszámolójával vette kezdetét. A városvezető többek között az önkormányzat idei évét ismertette a jelenlévőkkel, hogy milyen beruházásokat valósítottak meg, illetve vannak tervben vagy folyamatban. De előkerültek a járvány okozta nehézségek is.

Bálányi Györgyné, a Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesületének elnöke elárulta, a tagok és az egyesület életét is gyökeresen megváltoztatta a világjárvány. Hagyományosan két alkalommal nagyobb kirándulást szerveznek, egyet tavasszal, egyet pedig ősszel, ezek azonban elmaradtak. A korlátozások enyhítésének köszönhetően nyáron kicsivel több időt töltöttek együtt, azonban a jelenlegi helyzetben nem valószínű, hogy a keddi gyűlést követően megrendezik a közös vacsorájukat.

Az idei programok mellett a város ügyei egyaránt érdekelték a jelenlévőket. A közgyűlésen szóba kerültek a temetők állapotával, megközelítésével kapcsolatos ügyek, illetve a piac körüli parkolási problémák is.

Nézze meg ezt is:

Stroke tréninget tartottak a gyulai tagkórházban

Stroke team tréninget tartottak a napokban a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai skill laborjában. A …