2024. május 7., kedd
FONTOS

Három közlekedési baleset, egy őrizetbe vétel Békésben

Békés megyében 2021. augusztus 11-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Gyulán, a Rulikowski utcán 9 óra után néhány perccel személygépkocsi motorossal ütközött. A személygépkocsi vezetője balra akart kanyarodni a Temesvári útra, de nem adott elsőbbséget a neki szemből motorral érkező férfinak.

A balesetben a motor vezetője sérült meg, állapota az elsődleges információk szerint nem súlyos.

Békés külterületén, a 470-es úton 10 óra 15 perc körül egy személygépkocsi áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és nekiütközött egy ott közlekedő tehergépkocsi egyik kerekének.

A személygépkocsi vezetője és utasa könnyű sérülést szenvedtek.

Vésztőn, a Kossuth utcai körforgalomban 17 óra körül elesett és könnyű sérülést szenvedett egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi.

A Gyulai Rendőrkapitányság 2021. augusztus 11-én őrizetbe vett egy kétegyházi férfit, mert 2021. augusztus 9-én késő este társaival megjelent ismerőse házánál, szidalmazták a házban lakókat és betörték az épület több ablakát.

A rendőrség garázdaság bűntett miatt indított nyomozást és vizsgálja a konfliktus körülményeit.

Mellékletek terület

Nézze meg ezt is:

Rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át jutalmat a Rendőrség Napján

  Szent György nap, a Magyar Rendőrség Napja alkalmából 2024. április 23-án állománygyűlést tartottak a …