2024. május 7., kedd
FONTOS

Minden mérnök magyar az Airbus gyulai üzemében

Az Airbus Helicopters Hungary, azaz a gyulai gyár menedzsmentjének minden pozícióját betöltötték, a vezetőség már dolgozik – írta szerdán, közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester, aki a bizottsági ülés előtt fogadta a menedzsment tagjait.

Görgényi Ernő azt közölte, hogy a hét tagú menedzsmentből ketten gyulaiak, a többiek pedig németek és franciák.
A gyulai üzembe eddig 24 úgynevezett „fehérgalléros” munkavállalót vettek fel, többségük mérnök, és minden mérnök magyar. A felvett szakemberek mindegyike elvégezte az előírt képzéseket Franciaországban és Németországban, és már itthon vannak, a termelőtevékenységet készítik elő.

A „kékgalléros” munkavállalók felvétele a következő hetekben, hónapokban történik majd.

 

Nézze meg ezt is:

Fúziós tánccal ért véget a várszínház tavaszi évada

India ősi eposza, a Ramajana szolgáltatta a fő témát a Trigatu tánccsoport társulatának, akik a …