2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Házi őrizetbe került tíz, hivatali vesztegetéssel gyanúsított határrendész

Házi őrizetet rendelt el a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa azzal a tíz, hivatali vesztegetéssel gyanúsított határrendésszel szemben, akit több másikkal együtt szerdán vettek őrizetbe – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Kovács Katalin százados közölte, a KNYF Szegedi Regionális Osztálya a tíz rendőr előzetes letartóztatását indítványozta. A házi őrizetről hozott katonai tanácsi végzés ellen az ügyészség fellebbezett.
A KNYF vezetője, Keresztes Imre főügyész szerdán közölte, hogy hivatali vesztegetés elfogadása miatt több, a Röszkei Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészt vettek őrizetbe, tíz esetben kérték az előzetes letartóztatás elrendelését. Véleményük szerint erre azért lenne szükség, mert fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, emellett a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél másképp feltehetően nem lenne biztosítható, valamint a katonai büntetőeljárásban meghatározott speciális, szolgálati és fegyelmi okból sem hagyhatók szabadlábon.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult nyomozás adatai szerint a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő határrendészek rendszeresen kértek és fogadtak el a Magyarország területéről kilépő, illetve ide belépő külföldi állampolgároktól jogtalan előnyért készpénzt, amelynek összege alkalmanként változó volt.
A gyanúsítottak beosztotti állománykategóriába tartoznak, vezető beosztású vagy tiszti rendfokozatú rendőr nincs köztük.A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn és kedden a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével számos helyszínen tartott házkutatást, ezek során nagy összegű készpénzt – forintot és valutát – foglalt le. A 32 gyanúsított közül többen beismerték a bűncselekmény elkövetését.

Nézze meg ezt is:

Rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át jutalmat a Rendőrség Napján

  Szent György nap, a Magyar Rendőrség Napja alkalmából 2024. április 23-án állománygyűlést tartottak a …