2024. május 7., kedd
FONTOS

Csíksomlyón jártak a szakkollégisták

A sekrestyések lelkinapjának csoportképe

A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatói, munkatársai és a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség tagjai közösen mentek zarándokútra Erdélybe május 17–20. között, Pünkösd ünnepén.

Románia területére érkezve a zarándoklat első állomása Arad volt, ahol megkoszorúzták a vértanúk emlékművét. Gyula­fehérváron megtekintették az érseki székesegyházat, ezt követően Csíkrákosra, majd másnap reggel Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz utaztak. Szombat reggel érkezett el zarándoklat fő eseménye a csíksomlyói pünkösdi búcsú. Sokan közülük csatlakoztak helyi zarándokmenetekhez és gyalog tették meg a 13–16 km-es utat Csíksomlyóra.

Mindenki számára felejthetetlen élmény volt, ahogyan a csíki hegyek között, a nyeregben több százezer magyar ajkú ember együtt ünnepelte a Szentlélek eljövetelét. Hazaindulásuk előtt Csíkszeredán, a Millenniumi templomban ünnepi misén vettek részt.

Nézze meg ezt is:

Példaadó szemléletű egészségügyi és szociális képzés a GFE-n

    A testet és a lelket együtt gondozzák Az egészségügyi szektor és a szociális szféra egyaránt …