2024. május 7., kedd
FONTOS

Farkas Zsuzsa

Uzsalyné Pécsi Rita: találjuk meg az egyensúlyt!

  Fontos megtalálni az egyensúlyt a szabadság és a fegyelmezés között, ha gyermeknevelésről beszélünk – hangsúlyozta a napokban megtartott, gyulai előadásán Uzsalyné Pécsi Rita. A neveléskutató, főiskolai tanár a katolikus közösségi házban arról beszélt, hogy alapvetően szabadságra, és nem engedelmességre nevelünk, de mivel a gyerekek nagyon hamar kikerülnek a családból …

Tovább »

Fákat és cserjéket ültettek a Harruckernben

  Az iskola udvarán kilencedikes diákok ragadtak szerszámot, és láttak közösen munkához. Az adódó feladatokból mindenki kivette a részét. A közös munka csapaépítő hatással is bír, az iskola igazgatója kiemelte, ennek a programnak jelentős szemléletformáló hatása is van. Az egyik pénzintézet hirdette meg országosan a Hűsítő ligetek programot. Azt tűzték …

Tovább »

Az ország legjobb kémikusai mérték össze tudásukat Gyulán

  15. alkalommal rendezték meg szombaton a Lila VegyÉSZ bajnokság kémia verseny országos döntőjét Gyulán. Az 5-ös számú általános iskolában megtartott eseményt először Molnár Sándorné, az intézmény matematika-kémia szakos tanára szervezte meg 2009-ben. Ő hívta életre Békés vármegye egyetlen kémiaversenyét, melynek célja a tantárgy népszerűsítése, a kiemelkedő tanulók felfedezése, fejlesztése. …

Tovább »

Országos technika verseny döntőjének adott otthont Gyula

    Az ország minden részéből érkeztek csapatok a pénteken kezdődő, XXIII. Országos Technika Verseny megnyitójára, a városháza dísztermébe. A kétnapos programsorozaton 12 csapat, 36 diákja méri össze tudását, emellett a versenyzők és felkészítőik megismerkedhetnek Gyula nevezetességeivel is. Másodszor ad otthont Gyula az országos technika verseny döntőjének, ahol a megyei …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 22.

Témák: – Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkin segítsek, hogy mindenkit üdvözítsek – hangzott el a vasárnapi Apor búcsún. A szentmisén Fügedy Antal mezőbikácsi plébános azt mondta, Apor Vilmos példát adva élen járt az Isten és ember szeretetben. – A Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra történetében egyedülálló, hogy harmadik alkalommal fogadhatja a rendezvényt …

Tovább »

Egyre árnyaltabbá válik a hagyományos Csokonai kép

A hagyományos Csokonai kép féligazságaival szállt szembe Gál János költő a gyulai művelődési központban megtartott előadásán, melyet a 250 éve született költőről tartott. Gál János a fiatalon elhunyt poéta életútját járta végig hallgatóságával, és olyan állomásokon időzött el hosszabb ideig, melyek árnyalták, adott esetben át is formálhatják azt a képet, …

Tovább »

Harmadjára rendezik meg Gyulán a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrát

  Egyedülálló módon 1993 és 2009 után újra Gyula rendezheti meg a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrát – jelentették be a szombat délelőtt, a fürdővárosban megtartott sajtótájékoztatón. Ez a program közel fél évszázados múltra tekint vissza. 1974-ben német, osztrák és francia tűzoltók baráti eszmecseréje hívta életre azt az eseményt, amely mára a …

Tovább »

Apor Vilmosra emlékeztek vasárnap a Nádi Boldogasszony templomban

A vértanú püspököt 1915. augusztus 24-én szentelték pappá a nagyváradi egyházmegye szolgálatára. Gyulán lett káplán, majd 1918-tól 1941-ig plébános. Megújította a lelkipásztorkodást, felkarolta a szegényeket, és ápolta az ökumenikus kapcsolatokat. XII. Piusz pápa 1941. január 21-én nevezte ki győri püspökké. Fügedy Antal, mezőbikácsi plébános idézte fel Apor Vilmos életútját. 1945. …

Tovább »