2024. május 7., kedd
FONTOS

Farkas Zsuzsa

Baleset, ittas vezetés és szabálysértés Békésben

Újkígyóson balesetnél helyszíneltek, Medgyesegyházán ittas járművezetés gyanúja, Gyomaendrődön pedig szabálysértés miatt intézkedtek a rendőrök. Újkígyóson, a Széchenyi utca és a Jókai utca kereszteződésében 2022. szeptember 18-án 12 óra körül egy személyautó vezetője nem biztosított elsőbbséget és elütött egy kerékpáros férfit, aki elesett és könnyebben megsérült. A baleset okát és körülményeit …

Tovább »

2022. 09. 19. – Pápai Attila

“Dávid így felelt a filiszteusnak: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál.”

Tovább »

Gyulán rendezték a III. Békés Megyei Vadász- és Horgásznapot

  Az eseményen Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke elmondta, a vadásznapok közel 30 éves múltra tekintenek vissza.  Minden vadásznap kiemelt ünnep a vadász társadalom számára, azért is, mert a rohanó világban olyankor megállhatunk, összegyűlhetünk, beszélgethetünk,  kikapcsolódhatunk. Hunya Miklós, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének elnöke beszédében hangsúlyozta, azért is fontos, …

Tovább »

Elkészült a Nemzeti Összetartozás Pálinkája

  Szombaton tartották a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának ünnepségét.  Az idei év az alma éve a Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyen, ezért a hazai és határon túli alma párlatokat és pálinkákat öntötték össze. Barabás Attila, a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere köszöntőjében elmondta, a pálinka egy hungarikum, aminek az útja még nem ért …

Tovább »

Balesetek és engedély nélküli vezetés Békés megyében

  Békés megyében 2022. szeptember 16-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Mezőberényben, a Kodály utcában 4 óra 45 perc körül egymásnak hajtott két személygépkocsi. A balesetben négyen sérültek meg, ketten könnyebben, ketten súlyosan. Szarvason, a Strand utca és a Szent István utca kereszteződésében 10 …

Tovább »

Kihirdették a pálinkaverseny győzteseit

Kihirdették a 2022 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny eredményeit a Stefánia-szárnyban. Az idei versenyre összesen 990 pálinka és párlat minta érkezett be . Az idei évben az almán volt a fő hangsúly. 2022-ben a Megye pálinkája lett a Gyulai Pálinkamanufaktúra érlelt alma pálinkája. 2022-ben Legjobb magánfőzött párlat elismerésben Bartik Ádám és …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2022. 09. 16

Témák: – Csütörtökön megkezdődött a 22. Gyulai Pálinkafesztivál. Az esemény megnyitóján Görgényi Ernő polgármester az elmúlt évek nehézségeire is utalva hangsúlyozta, a pálinkafesztivál létezik, és ha a szervezőkön múlik, létezni is fog. – Kórházi dolgozók mutatták be másik oldalukat csütörtök délután. A Pándy galériában több, mint száz olyan alkotást láthatnak …

Tovább »

Két gyulai kiállítóhely mutatkozik be a Kulturális Örökség Napjain

  Idén két kiállítóhely bemutatásával csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű kezdeményezéshez az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. Az eseménysorozat több mint húsz éve hozza közelebb az érdeklődőkhöz épített örökségünket, műemléki értékeinket. Az elmúlt években olyan épületek és épületrészek megismerésében nyújtott segítséget az Erkel Ferenc Nonprofit Kft, melyek megtekintése és bejárása …

Tovább »