2024. május 7., kedd
FONTOS

Farkas Zsuzsa

Gyula Tv Híradó 2022. 09. 13.

Témák: – Jó ütemben haladnak a körforgalom építési munkálatai a sportcsarnoknál. A kedd délelőtti sajtótájékoztatón azt közölték, a jövő májusi befejezési határidőhöz képest a létesítmény akár már az idei év végén elnyerheti végső formáját. – Tizenegy alkotó részvételével rendezik meg ezekben a napokban a nemzetközi művésztábort Gyulán. Ha minden a …

Tovább »

Öt terjesztő és huszonhat fogyasztó ellen indult eljárás

  Négy férfi és egy nő ellen javasol vádemelést a rendőrség kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás adatai szerint Békés megyében terjesztették a tiltott szereket. Huszonhat fogyasztó ellen is eljárás indult. A Békéscsabai Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsít négy férfit és egy nőt. A kapitányság nyomozói és a …

Tovább »

Megerősödhet a következő években a gyulai nemzetközi művésztábor

  Javában folyt az alkotó munka kedd délelőtt, az önkormányzat vendégházában, amikor sajtótájékoztatón mutatták be a második gyulai nemzetközi művésztábor célkitűzéseit. Az első ilyen eseményt 2019-ben, Ali Bassam kezdeményezésére és támogatása mellett hívták életre, a következő két évet a koronavírus járvány lehetetlenítette el, idén viszont újra eszközt ragadtak a határon …

Tovább »

Hónapokkal hamarabb átadhatják az új körforgalmat

  Véget értek a “föld alatti” munkák, a következő hetekben a felszínen is látványos előrelépést tapasztalhatnak a városi sportcsarnok mellett haladók. Az új körforgalmat közel 300 millió forintból építik meg. a kedd délelőtti, helyszíni sajtótájékoztatón elhangzott, ebben a kereszteződésben már több súlyos baleset történt. Kónya István és Mittag Mónika önkormányzati képviselő …

Tovább »

Négy baleset történt Békés megyében

  Békés megyében 2022. szeptember 12-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Békéscsaba Mezőmegyer városrészében, a Kossuth utcában 11 óra 15 perc körül egy kerékpárral közlekedő nő nekihajtott egy talicskának, amelyet az út mellé állítottak le. A balesetben a biciklis súlyosan megsérült. Másfél órával később …

Tovább »

A fekete berkenyére épít a Gyulai Pálinka Manufaktúra

  Május elején virágok, szeptemberben pedig már a termések színesítik az arónia, vagyis a fekete berkenye bokrokat. A Gyulai Pálinka Manufaktúra több, mint 17 hektáros gyümölcsös kertjében összesen 1200 tőke található. A rendkívül magas festéktartalmú növény antioxidánsokban gazdag. A fekete berkenye azért is számít népszerűnek, hiszen kevés kártevője van, ezért …

Tovább »

Több üstben főtt a szilvalekvár Németvároson

  A fúvószene sem hiányzott a szombati szilvalekvár-főzésről, melynek ezúttal a Németvárosi Óvoda udvara adott otthont. A lekvár több nagy üstben főtt, és egy egész csapat gondoskodott arról, hogy minden rendben legyen. Régen a németvárosi házaknál leginkább a szőlő és a szilva volt jellemző, ezért építették ez utóbbi gyümölcsre a …

Tovább »

Egy hét az evangélium közelségében

Az ÁGOTA közösség egyik missziója, hogy a családjukat nélkülöző gyermekek és fiatalok létállapotához érzékenyülve közvetíti számukra az evangélium üzenetét. Azoknak, akik közülük kifejezetten érdeklődnek a lelkiség, a hit megtapasztalása iránt, a nyári szünidőben minden évben tábort szervez a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Országos Módszertani Intézmény pasztorációs csoportja és az ÁGOTA Alapítvány. Az ország számos megyéjéből …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2022. 09. 12.

Témák: – Húsz millió forintból korszerűsítették a Németvárosi Óvoda tetőszerkezetét – jelentették be szombaton, a hagyományos, helyi szilvalekvárfőző program megnyitóján. Az eseményen elhangzott, várhatóan még az idén korszerűsítik az intézmény udvarát is. – A napokban Gyulán tartják a „Road Safety – a biztonság az első” elnevezésű országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozatot. …

Tovább »