2024. május 7., kedd
FONTOS

gyulatv_admin

Hunor, Magor nyomában

Hunor, Magor nyomán Békésben címmel készült el nemrégiben az az egy órás dokumentumfilm, amely a megye vadászatát mutatja többféle megközelítésben. A 3Témában a film rendezője és producere meséli el, milyen körülmények között zajlott a több, mint két éves forgatás. Az alkotók számára nagy kihívás volt a film elkészítése, hiszen sokszor …

Tovább »

Régi fényében nyitotta meg kapuit a Komló szálloda (VIDEO)

120 vendég befogadására alkalmas, 34 szobával megnyitotta kapuit a gyulai Komló szálloda. Az egykori patinás épületet 800 millió forintból újították fel, számos szolgáltatást kínálva nemcsak a vendégeknek, hanem a helyieknek is. Az épület rekonstrukciója még 2013-ban indult el, melynek akkor tervezett költségvetése 600 millió forint volt, ebből több mint 400 …

Tovább »

Négy megye száz településén nyílt bűnmegelőzési információs pont

Száz alföldi faluban életnagyságú rendőr makett és rajta a bűncselekmények megelőzését szolgáló tanácsokat tartalmazó szórólapok várják a helyieket. A bűnmegelőzési információs pontokat a rendőrség hozta létre a Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben 2016 januárjában elindított programja keretében. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezése nyomán „Kistelepülések nagyobb biztonságban – Négy megye …

Tovább »

Nőtt a kórház adósságállománya (VIDEO)

Az egészségügy helyzetével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót kedden, Gyulán Bod Tamás, az Együtt választókerületi elnöke. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a Békés Megyei Központi kórház jelentős adósságot görget maga előtt, amely áprilisban közel 200 millió forinttal nőtt. A képviselő a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva elmondta, az ország más …

Tovább »

Júniustól felmérik az agráriumot (VIDEO)

Több szempontból különleges Békés megye helyzete, az ország egykori éléskamrája, hiszen a mezőgazdaság szempontjából térségünk még mindig számottevő tényezőnek számít, elég csak arra gondolni, hogy a megyében tartott sertések és szarvasmarhák száma a negyedik legmagasabb az országban, de itt aratták le a legtöbb búzát, míg a betakarított kukorica mennyisége a …

Tovább »