2024. május 10., péntek
FONTOS

Híradó

Gyula Tv Híradó 2020. 03. 06.

Témák: – 2000 belépőjegyet adományozott a Gyulai Várfürdő a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének, ezzel is ösztönözve a helyi véradókat. A segíteni vágyók a vérellátó állomáson kívül a gyulai rendezvényeken is adhatnak vért. – Kohán György születésének 110. évfordulója alkalmából idén nyáron a magánkézben lévő alkotásaiból terveznek időszaki kiállítást a …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 03. 05.

Témák: – Helyi tehetségkutató programok mellett hangszeres próbák helyszíne is lehet a gyulai Zeneműhely, melynek a napokban kezdik meg a kialakítását. A csütörtöki, helyszíni sajtótájékoztatón elhangzott, a városban 9 új közösségi teret alakítanak ki, vagy korszerűsítenek. Év végére valamennyi esetben látható eredmények várhatók. – Március elsejétől a Csigakertben található Vízműtelep …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 03. 04.

Témák: – Gyulán rendezik a Kárpát-medencei Harag György emlékév első eseményeit – jelentették be a szerda délelőtti sajtótájékoztatón. A nem kevés várszínházas kötődéssel is bíró, neves erdélyi rendező alakját több programmal idézik fel a Gyulai Várszínház épületében. – Ötszázezer forint adományt nyújtott át kedden a Szőke és Társa Kft. a …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 03. 03.

Témák: – Hamarosan megújulhat a Gyulai Várfürdő egyik ikonikus épülete, a 25-, valamint az 50 méteres uszoda. Március végén először egy fóliaréteget kap az utóbbi medencéje, ezután pedig a versenyuszoda korszerűsítése valósulhat meg egy 228 millió forint értékű pályázat révén. – Jótékonysági süteményvásárt rendeztek kedden az Erkel gimnáziumban. A bevételből …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 03. 02.

Témák: – Szombaton első alkalommal rendezték meg a Szent Vince Borrend Országos Bálját a gyulai Vigadóban. Az esemény jótékonysági estként is szolgált, hiszen az 54 támogató segítségével három különböző alapítványnak nyújtanak segítséget. – Oltási gyakorlaton vehettek részt azok, akik szombat délelőtt ellátogattak a gyulai Kisgazda Székházba. Az eseményen többek között …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 02. 28.

Témák: – Mintegy 3 millió euro, vagyis közel egymilliárd forint értékben fejlesztik a nagyváradi Gavril Curteanu és a Békés Megyei Központi kórházat. Az eseménnyel kapcsolatban Gyulán megtartott projektnyitón elhangzott, a fejlesztések a határ innenső oldalán leginkább a radiológia területét érintik. – Elindult Gyula Város Önkormányzatának hivatalos facebook oldala. Minden olyan …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 02. 27.

Témák: – Ötcsillagos szálloda nyílhat az egykori 1-es iskola épületében – jelentette be csütörtökön Görgényi Ernő polgármester. Az épület tulajdonosa egy olyan pályázatot nyújtott be, melynek sikere esetén a térségben egyedülálló szolgáltatásokat nyújtó hotelt alakíthatnak ki az évek óta kihasználatlan ingatlanon. – Pályázati forrásból szeretné korszerűsíteni a versenyuszodát a Gyulai …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 02. 26.

Témák: – Már több, mint tizennyolcezer szavazat érkezett be a Richter Anna díj döntős pályázóira. A Békés Megyei Központi Kórház Diabétesz centrumában dolgozó szakemberek 7D mozi című projektjére március 8-án, éjfélig lehet szavazni. Ha a gyulai csapat pályázata nyer, akkor 4 millió forintot kapnak a gyermekkori cukorbetegséggel kapcsolatos oktató film …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 02. 25.

Témák: – Kedden, a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagintézménye adott otthont a Magyar Ápolás Napi ünnepségnek. A Kossuth Zsuzsanna, a hazai betegellátás történetének kiemelkedő alakja tiszteletére rendezett eseményen idén Szabó Gyöngyi és Nógrádi Éva érdemelte ki az Év Szakdolgozója díjat. – 25 éves a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 02. 24.

Témák: – Immár hatodik alkalommal rendezték meg a Harruckern jótékonysági bált Gyulán. Az este folyamán befolyt összegből többek között a szakképzések eszközfejlesztését, illetve a hátrányos helyzetű gyermekeket támogatják. – Gyulára is megérkezett a IV. Újkígyósi Művésztelep kiállítása, március 11-éig 25 művész alkotása látható a művelődési központban. A 2019-es, egyhetes szakmai …

Tovább »