Vége a protekcionizmus időszakának – jelentette ki a civil pályázatok számára kiírt pályázati rendszerrel összefüggésben Görgényi Ernő a kedd délelőtti sajtótájékoztatón. A polgármester beszámolt arról is, hogy nyert a Jókai utcai, kistérségi központ épületének felújítása. Ne a városvezetés szelektáljon, legyen egy átlátható, nem protekcionizmusra épülő pályázati rendszer – idézte fel …
Tovább »Sokszínű az előadók listája
A Delta Akadémia fantasztikus lehetőséget kínál a fiataloknak ahhoz, hogy felismerjék saját képességeiket és önbizalomra tegyenek szert. Csütörtök délelőtt ezzel a gondolattal kezdte meg előadását Kamuti Jenő, kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó, valamint a Nemzetközi Fair Play Bizottságnak elnöke. A neves sportoló életében a tőrvíváson kívül egy másik hivatás is fontos …
Tovább »Kreativitás a Deltában
Pénteken véget ért a Dél-alföldi Talentum Akadémia programsorozata, melynek keretében elsőként a kreativitásról az és a nyitottságról dr. Antal Zsolt tartott előadást. A program vezetője beszédében hangsúlyozta: a kreativitás alapvetően tanulható, bár az alapadottság megléte is igen fontos lehet. Persze ennek kiteljesedéséhez hosszú évek tanulása szükséges. Dr. Tinger László egyetemi …
Tovább »Visszaélések
A mozgáskorlátozott igazolványokkal parkolókat ellenőrizték Gyulán. A napokban két közös ellenőrzést is tartott a rendőrség és a közterület-felügyelet Gyulán. Június 24-én és 28-án többek között azért is járták a belvárost, hogy a mozgáskorlátozott igazolvánnyal parkoló autósoknál megvizsgálják, valóban jogosultak-e a kedvezmény igénybevételére. Ezúttal is akadtak olyanok, akik nem használhatták volna …
Tovább »Vezetői dilemmák kezeléséről tanulnak a hallgatók
Alács Lajos a MOL Nyrt. gáz és energia divízió ügyvezető igazgatója a vezetői szerepvállalásról és annak felelősségéről tartott előadást szerda délelőtt a Dél-alföldi Talentum Akadémia diákjainak. A szakember előadásának központi témája a vezetői feladatok során tapasztalt dilemmák kezelési technikái, amelyek mindennaposak a multinacionális nagyvállalatnál. Minden vezetői döntés dilemma, vagyis két …
Tovább »Beköszöntő: Dr. Kiss-Rigó László
Kedves Hallgatók! A történelmi egyházak kiemelt feladatként kezelik a közoktatás szolgálatát, a fiatalok nevelését, a felzárkóztatást, illetve tehetséggondozást. A Szeged-Csanádi Egyházmegye ezzel a közös együttműködéssel is azt a célt szeretné szolgálni, hogy azok a fiatalok se kallódjanak el, akikben ott szunnyad a tehetség, de helyzetükből adódóan képességeiket egyedül nem tudnák …
Tovább »Egy életre szóló szemlélet
A DELTA alapítványi formában működik, és egyúttal partnerségre törekszik az oktatási intézményekkel, valamint az állami, önkormányzati szervezetekkel. A program célja, hogy kezdésként Békés megyében a középiskolai és a felsőoktatást kiegészítő, magas színvonalú képzési modellt honosítson meg. Ennek megfelelően az a célja a Dél-alföldi Talentum Akadémia, valamint a Békés Megyei Önkormányzat …
Tovább »A vezetői képesség – hazai helyzetkép
A vezetői képesség a kimagasló emberi tehetségtípusok között található (kreativitás, általános intelligencia, művészeti képesség, általános intellektuális képesség, specifikus iskolai alkalmasság, pszichomotoros ügyesség). Egy 2004-es felmérés szerint a magyar lakosság 2,3 százaléka tekinthető átlagon felüli képességekkel rendelkezőnek, ezen belül a vezetői képességekkel rendelkezők célcsoportunkban található számaránya lényegesen alacsonyabb. A kimagasló képesség …
Tovább »A tehetséges fiatalok kiválasztása – Az alkalmazott tesztrendszer
A DELTA hallgatóinak kiválasztásánál alkalmazott tesztrendszert eredetileg a 2. világháborúban az Amerikai Egyesült Államok kormánya megbízásából „fejlesztették” ki. Célja akkoriban az volt, hogy a sorköteles katonák soraiból olyan vezető/irányító képességekkel rendelkező fiatal katonákat válasszanak ki, akik személyiségüknél fogva a váratlan helyzetekből adódó stresszhelyzetekben képesek gyors, ésszerű döntések meghozatalára, és …
Tovább »Megindult a Delta Akadémia a tehetségek gondozásáért
A Dél-alföldi Talentum Akadémia hétfő délután ünnepélyesen megnyitotta az egyhetes gyulai Nyári Akadémiát, ahol a program szakmai kuratóriuma köszöntötte az ifjú tehetségeket: Barkász Sándor, az alapítvány elnöke, dr. Antal Zsolt, programvezető, H. Kovács Judit, a Békés Megyei Önkormányzat fejlesztési ügyekért felelős alelnöke és dr. Kozma Gábor, a GFHF elnöke. H. …
Tovább »