2024. május 6., hétfő
FONTOS

Címke: gyulai program 2022

Nagyköveti részvétellel rendeztek Japán napot Gyulán

  A város vezetése fogadta a Béke sugárúton Otaka Masatot, Jaopán rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, majd kísérték be a diplomatát a pénteki programoknak otthont adó művelődési központba. Saját, két nyelven előadott haikujával jellemezte Gyula és Japán barátságát Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke. Görgényi Ernő gyulai polgármester arról beszélt, …

Tovább »

Megnyílt a Magyar Géniusz Vándorkiállítás a gyulai Kohán Képtárban

  Az Erkel ösztöndíjas Rózsa Kitti műsora színesítette a csütörtök délutáni Magyar Géniusz Vándorkiállítás gyulai állomásának megnyitóját. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kitért arra, hogy a tárlat nem a megyeszékhelyen, hanem a ma Kohán Képtárként ismert épületben kapott helyet, amely eredetileg Békés megye első, állandó múzeumának épült. Kovács József országgyűlési …

Tovább »

Múzeumok éjszakája: izgalmas szombati programok Gyulán

Az évek során egyre jelentősebbé váltak a múzeumok éjszakájának programjai Gyulán, ez pedig az idei nyáron sem lesz másképp. A Tájvízház tavaly is alaposan felkészült a vendégekre, idén a folyószabályozás előtti korszakba vezetnek. A levéltárba látogatók összeesküvés elméletekkel foglalkozhatnak három közreműködő részvételével. Brazda Zsolt és Halmágyi Miklós mellett Balogh Dorottya …

Tovább »

Megnyitották a Magyar Géniusz Vándorkiállítást Gyulán

  Az ünnepélyes megnyitót a Kohán Képtár előtt tartották. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester kiemelte, olyan formában mutatkoznak meg a tárlat egyes elemei, amelyek nem csak tartalmasak, de szórakoztatóak is. – Nagy felelősség megtalálni a kultúrtörténeti értékeket a látogatók számára úgy, hogy egyszerre legyen érték és élmény a múzeum látogatása …

Tovább »

3200 közművelődési szakember látogat Gyulára

  Idén Gyula is bekerült a Közösségépítő kultúránk programsorozat négy helyszíne közé. Mindez azt jelenti, hogy tíz napon keresztül napi nyolc busznyi vendég érkezik a fürdővárosba az ország minden pontjáról. Az eseménysorozat vasárnap kezdődött, ekkor 320 résztvevőt fogadtak, a következő kilenc alkalommal együtt összesen 3.200 közművelődési szakember és aktív közösségi …

Tovább »

3Téma – Magyar géniusz vándorkiállítás

Gyula is azon néhány hazai helyszín egyike, ahol bemutatják a hazai múzeumi kincsek legjavát. Csütörtöktől a Magyar Géniusz Vándorkiállítás révén látványos hun kori lelet, Deák Ferenc köszönőlevele, egy ünnepi, kalocsai népviselet, vagy éppen egy Csontváry kép is látható a Kohán képtárban. A tárlat lényegében elkészült, így a csütörtök délutáni megnyitót …

Tovább »

30 ezer látogatót várnak egy hónap alatt a Kohán képtárba

  Jelentős érdeklődésre számítanak az Erkel Ferenc Nonprofit Kft-nél a Magyar géniusz vándorkiállítás kapcsán. Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető 3Téma című műsorunkban elmondta, a tárlat egy hónapon át lesz látogatható Gyulán, ez idő alatt pedig 30 ezer látogatót várnak. Ez a kiállítás igazi különlegesség, hiszen a Kárpát-medence 67 intézménye adta össze a …

Tovább »

210 szenior táncos lépett fel Gyulán

  Idén immár 13. alkalommal rendezték meg az Országos Szenior Táncfesztivált Gyulán. A rendezvényre az ország minden pontjáról érkeztek versenyzők. Árvai Ildikó két hónapja kezdett el táncolni a Szeghalmi Búzavirág Nyugdíjas Egyesületben. A 10 tagból álló ráckeresztúri Darázsderék Nyugdíjas Táncegyesület 14 éve alakult. A táncban az motiválja őket, hogy így …

Tovább »

Egyre népszerűbbek a mentes, illetve a csípős Gyulahús termékek

A Gyulahús követi a piaci igényeket, ezért nagyobb volumen előtt, Budapesten mutatta be portékáit, piackutatási eredményeit. Korábban egy gyulai sajtótúrán már megismerhették a kolbászgyártást az újságírók. A szerdai, fővárosi sajtótájékoztatón elhangzott, a mostani téma a glutén-, és laktózmentesség köré épült, hiszen egyre többen keresik ezeket a termékeket. Egyre jobban bírják …

Tovább »