2024. május 8., szerda
FONTOS

Címke: kultúra

Megremegett a hegy Pajkos Jancsi acélcsókjától

Nemcsak az első, hanem még a második világháború idején is bevetették azt a 305 milliméteres űrméretű mozsárágyút, mely a Monarchia hadseregének egyik éke volt. Az erődrendszerek ostrománál nagy hatékonysággal dolgozó fegyver 11 kilométeres hatótávolsággal bírt, akár két-három méteres betonfalat is átütött. A Pajkos Jancsinak is becézett ágyúval kapcsolatos harctéri történeteket elevenített …

Tovább »

Gyula törökkori emlékei az Almásy-kastély Török tornyában

Gyula törökkori emlékeit bemutató kamarakiállítás nyílt a gyulai Almásy-kastély Török tornyában, a hétvégi Vitézi vigalom Gyula várában elnevezésű rendezvényhez kapcsolódva. A helyszín nem véletlen: a torony a vár egykori palánkfalának kapujaként működött, amely kapu a mai Magyarország egyetlen ma is álló, nem vallási célokat szolgáló török kori épülete. A gyulai …

Tovább »

Felavatták Stéberl András szobrát

Csütörtökön, ünnepélyes keretek között leplezték le Stéberl András szobrát, az evangélikus templom melletti közterületen. A rendezvényen részt vett Nagy István agrárminiszter is, aki beszédében hangsúlyozta, Stéberl András életműve példa lehet a ma élő emberek számára is, hiszen nem véletlen, hogy ma nem a Stéberl kolbász nevét, hanem a Gyulait ismerik …

Tovább »

Csütörtökön avatják fel Stéberl András szobrát

Csütörtök délután ünnepélyes keretek között avatják fel Stéberl András szobrát, a gyulai evangélikus templom mellett található közterületen A gyulai kolbász és a húsipari termékek megalkotójának és forgalmazójának már a 2010-es évek elején emlékművet kívántak állítani, idézte fel Béres István főépítész. A szobor megalkotására azonban csupán az utóbbi két év erőfeszítéseinek …

Tovább »

Vitézi vigalmat rendeznek Gyula várában, július 24 és 26 között

    Ha a megszokott formában nem is lesz idén nyáron hadijáték a gyulai várnál, mintegy harminc lelkes hagyományőrző közreműködésével mégis megjelenik a végvári tábori élet, s kisebb harci jelenetek szemtanúi is lehetünk július utolsó hétvégéjén. A pandémiás helyzet megakasztotta a nyári nagyrendezvények szervezését, előkészítését, így a Gyulai Végvári Napok …

Tovább »

Idén is lesznek esti programok a rondellánál

Ha az elmúlt években megszokott ingyenes esti programsor el is maradt ezen a nyáron, a vár tövében álló rondella mégis ahhoz hasonló eseményeket kínál a turisztikai főszezonban Gyulán. A helyieknek és a városba érkezett vendégeknek rendez díjtalan programokat a gyulai művelődési központ azokon az estéken, amelyeken a Gyulai Várszínház előadásait …

Tovább »

A Szeged Trombone Ensemble és a PowerBeat lép fel szombaton, a várkertben

  A gyulaiak számára is tartogathat újdonságokat a város két legnépszerűbb kiállítóhelye, a Gyulai Vár, illetve az Almásy-kastély programkínálata. A kastélyban például ismét gyertyafényes tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók, valamint egy előadást is hallhatnak arról, milyen szerencsejáték-szokásai voltak főuraknak. A várban pedig ismét lesz solymászbemutató. Szombaton folytatódik az egyre nagyobb …

Tovább »

Kajla a gyulai várban és az Almásy-kastélyban is

Idén is a Hol vagy, Kajla? elnevezésű országos turisztikai program pecsételő pontja a gyulai vár és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére július 1-én indult és augusztus végéig tartó akcióban az alsó tagozatos diákok Magyarország természeti és kulturális értékeit fedezhetik fel Kajla-útlevelükkel, amelybe országszerte több mint 500 …

Tovább »