2024. május 9., csütörtök
FONTOS

Címke: oktatás

Diplomaosztó a Gál Ferenc Főiskola gyulai karán

  36 végzős hallgató vehette át diplomáját a Gál Ferenc Főiskola gyulai Egészség- és Szociális Tudományi Karának évzáró ünnepségén. Az eseményen egy hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást is aláírtak. Hálaadó szentmisével kezdődött a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának tanévzáró diplomaátadó ünnepsége a belvárosi katolikus templomban. Kovács Péter püspöki helynök azzal …

Tovább »

Több mint 50 diák szerzett díjmenetesen segédmotor vezetői engedélyt

Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság által meghirdetett “SuliMoped” program segítségével 53 diák szerzet díjmentesen segédmotor vezetői engedélyt. A kezdeményezésben jó tanulmányi eredménnyel bíró rászoruló tanulók vehettek részt. Öt évvel ezelőtt indult útjára  a “SuliMoped” program ennek zárásaként vehették át jogosítványukat azok a diákok, akik sikeresen elvégezték a képzést. A program célja, …

Tovább »

Erdélyben kirándultak implomos diákok

Ötödik alkalommal vettek részt erdélyi tanulmányi kiránduláson a Határtalanul program támogatásával az Implom iskola diákjai.   A három hetedikes osztály hetven tanulója június másodikán Nagyszalontáról indult a háromnapos útra, mely során bejárták Erdély nagyvárosait, történelmi emlékhelyeit, és túráztak a Székelykőnél valamint a Tordai-hasadéknál is.   A Határtalanul program célja az, …

Tovább »

Mesterképzést indítanak a Gál Ferenc Főiskola gyulai karán

600 milliós infrastrukturális fejlesztés kezdődhet el hamarosan a Gál Ferenc Főiskola gyulai egészségügyi karán. A vezetés tervei szerint új szakirányokat indítanának az alapszakokra építve, és már idén szeptembertől mesterképzésre is várják a hallgatókat. Egy 600 milliós pályázat révén felújításokat hajtanak végre az épületen, beépítik a tetőteret, létrehoznak egy laboratóriumot és egy tankonyhát is, …

Tovább »

Tanári különdíjat kapott János Hajnalka

A Pöttöm Énekegyüttes második, a benne éneklő Gulykás Zselyke pedig szólóéneklésben első helyezett lett az idei Országos Népzenei Versenyen Gödöllőn, ahol felkészítőjük, János Hajnalka tanári különdíjban részesült.   Az énekesnő évek óta neveli a következő generációk népdalénekeseit. Emellett tagja a Békés Bandának, amelynek prímásával, Barbócz Sándorral tanárként is együtt dolgozik …

Tovább »

Erdélyi kiránduláson vettek részt düreres diákok

Erdélyi kiránduláson vettek részt a Dürer iskola hetedik osztályos tanulói június elején. A háromnapos út alatt a 42 diák megismerkedett többek között Nagyvárad, Kolozsvár és Gyulafehérvár történelmi épületeivel, és kirándultak a Tordai-hasadéknál, valamint Torockón is. A düreres csoport meglátogatta a Böjte Csaba által fenntartott dévai és torockói gyermekotthonokat is, ahol …

Tovább »

Amerikai tanárok tanítják az angolt Gyulán

Angol nyelvű dalokat énekeltek a gyerekek az Egyesült Államokból érkező tanárok segítségével. A gyulai baptista gyülekezet szervezésében június 26 és július 7-e között idén sem marad el a program, mely a közösségi élmény mellett gyakorlatias, elsősorban a szóbeliségre építő angol nyelvtudással vértezi fel a fiatalokat. A tábor résztvevői között többen …

Tovább »

A Harry Potter könyvek fordításáról beszélt Tóth Tamás Boldizsár

Szakmai műhelytitkokról beszélt a Harry Potter regények fordítója a könyvhét vendégeként Gyulán. Tóth Tamás Boldizsár elmondta, a könyvsorozat fordítása közben a legnagyobb nehézséget a beszélő nevek magyar megfelelőinek megtalálása jelentette.   Munkája sikerét jelzi, hogy több, a könyv varázsvilágában felbukkanó név és kifejezés magyar változatát átvették más nyelvek fordítói is. …

Tovább »

Elismerték a kiváló diákokat

Közel hatvan diákot köszöntöttek a városi könyvtárban a különböző területeken elért kimagasló eredményeikért. A legrangosabb elismerést a gyulai Prima Primissima díjat idén Székács Márk, a Magvető iskola diákja érdemelte ki. Debussy: Kis szvitje is felcsendült a Mogyoróssy könyvtárban, ahol a város általános és középiskolás kiváló diákjait köszöntötték. Ez már hagyomány, hogy ilyenkor a …

Tovább »

Nyolc évtizede működik az óvoda Máriafalván

A gyerekek műsorával kezdődött az ünnepség kedd délután Máriafalván. Az óvoda fennállásának évfordulóján Kovács Péter püspöki helynök idézte fel az alapító Apor Vilmos gyulai plébános, győri püspök alakját, kiemelve szociális érzékenységét. Az óvoda története nem 80 évre nyúlik vissza, hanem inkább az 1920-as évekig, amikor létrejött ez a városrész – …

Tovább »