2017. augusztus 20., vasárnap
FONTOS

Tábori lelkészek az első világháborúban

Hűség és önfeláldozás

Az első világháború (1914–1918) – ahogyan már a kortársak is nevezték: a Nagy Háború – századik évfordulóján nem csak a frontokon szolgált, illetve megsebesült, vagy elhunyt katonákról, valamint a hátországban megfeszített munkát végző tömegek áldozatáról kell megemlékeznünk. Szólnunk kell azokról a tábori lelkészekről is, akik a laktanyában, a frontvonalon, a hadifogoly­táborban igyekezték tartani a lelket a honvédekben, s hirdetni Isten igéjét a nehéz időszakot átélő és szenvedő embereknek.

A háború során a katolikus tábori lelkészeknek sokféle feladatuk volt: a liturgikus szolgálat – szentmise bemutatása, szentségek kiszolgáltatása stb. – mellett meg kellett jeleníteniük a keresztény erkölcsiséget, és buzdítani a sorsukat kilátástalannak látó frontszolgálatosokat a hazához, a nemzethez és a családhoz való hűségre és lojalitásra. Az elhúzódó és állóháborúvá dermedt világháború folyamán a katonáknak nemcsak a harci morálja romlott, de a vallásgyakorlat is állandó változásban volt: hol erősödött, hol pedig gyöngült.

– A mi katonáink jámborak és istenfélők, még azok is megtanulnak ott újra imádkozni, akik már elfelejtettek – fogalmazta meg a harctéren tett látogatása után Bjelik Imre tábori püspök 1915-ben. A háború második évében az Osztrák–Magyar Monarchia haderejében több mint ezerhatszáz katolikus tábori lelkész szolgált, s számuk egy évvel később már meghaladta a kétezer-négyszázat. A tábori papok tevékenységét a korabeli hadvezetés is méltatta. Franz Conrad von Hötzendorf gróf, a Monarchia haderejének vezérkari főnöke az alábbi sorokat írta a tábori püspöknek (az idézett levélrészletet Zakar Péter professzor közölte az egyházmegye fönntartásában működő Gál Ferenc Főiskola Deliberationes című tudományos folyóiratában):

„A tábori papok a leghűségesebb és legönfeláldozóbb odaadással, teljes egészében teljesítették küldetésüket, életükre és egészségükre való tekintet nélkül, a frontvonalakon éppen úgy, mint a kórházakban. A legjobb értelemben vett hatást gyakorolták a harcoló katonák lelkére, vigasztalták a szenvedőket és a haldoklókat. Az elesett és megsebesült papok száma, éppen úgy, mint a kitüntetetteké bizonyítja ezen tevékenységüket. Utóbbi nem csak a vallási szükségletekre terjedt ki, hanem a karitatív szolgálatra is, a katonák szellemi, lelki és testi javára; és segítséget nyújtottak a katonáknak más esetekben is.”

A csanádi püspökség papjai közül harmincketten szolgáltak tábori lelkészként az első világháborúban – derül ki a Lotz Antal egyháztörténész professzor, a szegedi hittudományi főiskola egykori tanára által összeállított (kéziratban lévő) egyházmegyei történeti névtárból. Többen közülük kitüntetést is kaptak: így például az ázsiai hadszínteret is megjárt Bálint Ferenc nagyszentmiklósi káplán és Juhász Kálmán egyháztörténész (később a szegedi teológiai főiskola tanára). Lotz kutatásai alapján tudjuk, hogy egyházmegyénk papjai közül Gúta Márton, Mihalovits Gyula, Ócsay György, Springer József és Tóth Pál hunyt el frontszolgálatban, míg a nyíregyházi katonakórházban halt meg – háborús megbetegedése miatt – Szaiff József németszentpéteri segédlelkész.

Nézze meg ezt is:

Kutatás készült az egyiptomi muzulmánok keresztényellenességéről

Az Osservatore Romano vatikáni lap a Fatwa háza a keresztényellenes rendeletek ellen címmel közölt cikket, …