2021. március 7., vasárnap
FONTOS

Egészségesebb lett a gyulai menza

Szakmai együttműködési megállapodást írt alá csütörtök délelőtt Erdős Norbert kormánymegbízott, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. A program célja, hogy a gyermekek sokkal egészségesebben táplálkozzanak.

Egyedülálló kezdeményezés az, hogy a táplálkozási egészségügyért felelős és az azt felügyelő hatóság, valamint egy civil szervezet közösen lépjen fel a közétkeztetés megújítása érdekében. A Gyulán már 2 hónapja futó program során megdöbbentő számokkal találkoztak a szakértők: az ajánlottnál 254%-kal több száraztésztát, illetve 96%-kal több zsírt fogyasztottak a gyerekek Gyulán a közétkeztetésben egy 2 évvel ezelőtti felmérés szerint. Ez a szám mára már normalizálódott, az egészséges értékeknek megfelel.

A Gyulakonyha 2 hónap alatt sok módszert megváltoztatott. Csáki Béláné ügyvezető szerint a legjobb megoldást az jelentené, ha a szülők is néha részt vennének egy-egy ilyen jellegű főzőtanfolyamon. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar ember sófogyasztása jóval az egészséges határérték felett mozog. Míg az emberi szervezetnek éves szinten 1,1 kg sóra van szüksége, addig a magyar átlag évi 14-16 kg. A programhoz eddig Békés, Gyula, Sarkad, Mezőberény és Szarvas csatlakozott. Az együttműködési megállapodás aláírásával várhatóan még több település vesz majd részt benne.

Nézze meg ezt is:

A helyi termékeket és a Béke sugárúti márkaboltot népszerűsíti a Gyulahús

  Már korábban csatlakozott a hazai termékeket népszerűsítő kampányhoz a Gyulahús Kft, de a cég …