Életét vesztette egy férfi pénteken este negyed 7 körül Újkígyóson – tájékoztatott Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A 65 éves férfi kerékpározott, letért az útról és elesett. Az elsődleges vizsgálatok szerint valószínűleg menet közben rosszul lett, ezért vesztette el egyensúlyát. A férfin már nem tudtak segíteni, a helyszínen elhalálozott. A tragédia pontos okát a rendőrség orvos szakértővel vizsgálja.
Senki sem sérült meg abban a balesetben, mely pénteken délután történt Sarkadon. Egy személygépkocsi vezetője a Szalontai úton Méhkerék irányába tartott, amikor egy neki szemből érkező tehergépkocsi rakterének baloldali ajtaja kinyílt, és a raktérből kiesett egy hidraulikus raklapemelő. A szerkezet a személyautó elejének és oldalának csapódott. A balesetben személyi sérülés nem történt, a személykocsiban kb. 100 ezer forint kár keletkezett.
Négy ukrán állampolgárt irányítottak vissza Romániába a méhkeréki határátkelőhelytől pénteken délelőtt. Ellenőrzésükkor ugyanis kiderült, hogy utazásuk célját és körülményeit nem tudják megfelelő dokumentumokkal igazolni, így nem léphetnek be Magyarország területére.
Hasonló eset történt ma (szombaton) hajnali fél 3 körül Battonya határátkelőhelyen is. Ott egy belépésre jelentkező autóbuszon utazó moldáv férfiről derült ki, hogy vele szemben korábban beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el, így nem lépheti át a határt. A férfi, miután ezt közölték vele, önként visszament Románia területére.