2021. április 22., csütörtök
FONTOS

Új életre kelhet Remete

A rendszerváltást követően számos olyan épület lett az enyészeté, amely korábban akár intézményi, akár termelési feladatokat is ellátott. Ilyen többek között a volt remetei nevelőotthon, amely már közel száz éve épült, de ma már szinte csak romjaiban vegetál.

{vsig}galeria/remetee{/vsig}

A Gyula Tv Sorsforduló című műsorában annak jártak utána, vajon hogy jutott ebbe az állapotba a jobb sorsra érdemes ingatlan, és milyen tervei vannak vele a városnak.

1910-ben alakult meg a Békés megyei Pártfogó Egyesület. A szervezet 1911-ben telket kért a várostól egy Gyulán felállítandó javító-nevelőintézet céljára. A város által felajánlott telken létesült a szeretetház. Az épület 1913-ban készült el, hatvan növendék befogadására volt alkalmas.

A szeretetház épületét 1935-ben – Apor Vilmos közbenjárására – megkapta a gyógypedagógiai intézet, amelybe 1935 áprilisában költözött át több tanulócsoport. 1946 és 1951 között Tájtanítóképző működött az épületben, majd ezt követően nevelőotthoni szerepet töltött be.

– A város még 2008-ban, egy csereügylet segítségével vette át a megyétől a már akkor is igencsak leromlott állapotú ingatlant és környezetét – mondta el Alt Norbert alpolgármester. Az egykori nevelőotthon megszűnése után ugyan volt néhány ígéretesnek tűnő kezdeményezés az épületegyüttessel, azonban nem a fejlődés, hanem az enyészet útjára lépett az ügy – derült ki a műsorból.

Az épületet ugyanis egy vállalkozó kívánta hasznosítani, de nemhogy beruházás nem született, hanem szinte mindent elvitt, ami mozdítható volt.

Egy kutatóközpont terve is szerepelt az ingatlan hasznosítását illetően, ám objektív okok miatt végül ez sem valósult meg. 2011-ben a város aztán pályázni tudott a Start értékteremtő közfoglalkoztatásra, melynek köszönhetően sikerült elindítani a terület rendbetételét.

– Százötvennégy közfoglalkoztatott részvételével faiskola illetve gyümölcsöskert ültetését sikerült megvalósítani amellett, hogy sikerült viszonylag emberi körülményeket teremteni az épület udvarán – fogalmazott Soós Judit, a szociális osztály vezetője.

Emellett egy fóliasátrat is felállítanak palántázás céljából, és a kiegészítő épületeket is apránként rendbe kívánják hozni.

– Persze ezzel még nincs vége, hiszen az állattartást is el akarják indítani, sertéssel, baromfival – mondta el a Gyula Tv-nek Hajdú Attila, a városi mezőgazdasági kft. vezetője. A város további tervei között a főépület rendbetétele szerepel, amihez természetesen meg kell találni a megfelelő forrásokat. Ez elsősorban pályázatból valósulhatna meg, és a tervek szerint az eddigi mezőgazdasági tevékenységekhez kapcsolódva egy feldolgozó, csomagoló vagy aszalóüzem létrehozása tűnik célszerűnek. De akár egy turisztikai szálló is kialakítható belőle. A város legutóbbi ülésén elfogadott egy hasznosítási koncepciót, ennek véglegesítése után lehet majd pontosan tudni, hogy mit és mennyiből lehet megvalósítani a korábban szebb napokat is megélt épületben.

Rövid videó itt, a teljes anyag a televízió műsorában tekinthető meg.

Nézze meg ezt is:

A nevelőszülői hivatást népszerűsítik Békés megyében

  A kellemes, tavaszi idő és a napsütés kicsalogatta a gyerekeket az udvarra, Szentiék Mezőgyán …