2021. május 7., péntek
FONTOS

Balesetben halt meg egy hajléktalan férfi

Békéscsabán, a Bartók Béla út, Dózsa György út, Szabadság tér kereszteződésében július 11-én 7 óra 25 perc körüli időben egy személygépkocsi vezetője kanyarodás közben járművével a vizes úttesten megcsúszott és lámpaoszlopnak ütközött. A jármű vezetője és utasa is megsérült, az elsődleges információk alapján 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. A történtek körülményeit a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Békéscsaba külterületén, a Gyulai úton július 11-én 15 óra 30 perc körül a Körte sor felől a Bajza utca irányába gyalogolt egy 70 éves hajléktalan férfi. Az úttest jobb szélén ment, de feltehetően ittassága miatt egy autó elé esett. A Gyula felől érkező személygépkocsi vezetője nem tudta elkerülni a balesetet, elütötte a férfit, aki kórházba szállítását követően életét vesztette. A baleset körülményeit és a felelősség kérdését a Békéscsabai Rendőrkapitányság szakértővel vizsgálja.

Nézze meg ezt is:

Bokrétaavató a gyulai Airbus üzemnél

A Gyulán létrejövő helikopter alkatrészt gyártó üzemmel Magyarország felkerül Európa légiipari térképére – hangozott el …