2020. január 18., szombat
FONTOS

Európai döntőbe jutott a Grosics Akadémia U9-es csapata

Második helyen végzett az elmúlt hétvégén a Grosics Akadémia U9-es csapata a komáromi, nemzetközi tornán, melyet a magyar mellett román, cseh és szlovák együttesek részvételével rendeztek. A gyulai fiatalok a két nap alatt nem kevesebb, mint tíz meccsen lépett pályára.

A balhátvéd Martyin Márk a Vidi, a Rákosmente és a cseh Brno elleni meccsekre emlékezett a legszívesebben. Bánfi Donát kapus szerint is a Brno elleni elődöntő volt a kulcsmeccs, ezzel ugyanis kivívták a bécsi Euro Championship 2019-en való részvételt. A csapat edző, Kovács Henrik szerint alapvetően két tényezőn múlott a siker.

A komáromi tornán a csapat legyőzte többek között a cseh Sigma Olomoucot, a Ferencvárost, és a döntőben is csak a MOL-Viditől kaptak ki. A júniusi, bécsi döntő keményebb diónak ígérkezik, hiszen ott már a a Juventus vagy az AS Roma is lehet ellenfél.

A csapat tagjai: Rotár Botond, Erdei Márk, Fülöp Máté, Bukodi Máté, Martyin Márk, Dániel-Székely Áron, Scaglione Luca, Bánfi Donát, Puskás Sándor, Papp László.

Nézze meg ezt is:

Három futó és két dobó készül a szombati, budapesti nyílt bajnokságra

  Ezeken a felvételeken a Gyulasport ifjú atlétái melegítenek csütörtöki edzésük előtt. A téli időszakban …