2019. szeptember 23., hétfő
FONTOS

Új módszerrel mérik fel a gyerekek tehetségét

Kónya István alpolgármester adta át azt a “kíváncsi ládát”, amely a pedagógiai szakszolgálat dolgozói számára nyújt majd segítséget munkájuk során. Az önkormányzat nemrég vásárolta meg a gyulai óvodások számára ezt az eszközt, mely a 4-8 éves gyermekek tehetségazonosítására alkalmas, illetve az érdeklődésük részletesebb feltérképezésére szolgál.

Ezen a napon szakmai előadást is tartottak a gyulai pedagógiai szakszolgálatnál, ahova a város köznevelési intézeteiben dolgozó pedagógusokat hívták meg. Az egyik téma “a pedagógiai szakszolgálat feladata a tehetséges gyermekek azonosításában és ellátásában” volt, a másik pedig a viselkedésproblémával küzdő gyerekek ellátási módszereihez kapcsolódott.

Az első témában Fülöp Tünde tehetséggondozó koordinátor tartott előadást, a második előadás során pedig a gyulai pedagógiai szakszolgálat két pszichológusa, Selmecziné Valach Renáta és Rokszinné Bordás Edit.

A szakmai program folyamán átadott “kíváncsi láda” segítségével nem csak a tehetségazonosítás lesz hatékonyabb, de a pedagógusok lehetőségei is bővülnek a fejlesztő órák során.

Nézze meg ezt is:

Telt házas premierre készült a Toldi film stábja

Egyedi lehetőségként tekintett az az 50 fős stáb a Toldi film forgatására, akik három hónap …