2019. szeptember 22., vasárnap
FONTOS

Világrekord született a Gyulai Várfürdőben

Nemere István, Magyarország egyik legnépszerűbb írója dedikálja egyik könyvét a videóban látható felvételeken, a Gyulai Várfürdőben.

A komplexum egy nem mindennapi eseménynek adott otthont, az ismert szerző összesen 317 kötetét szignózta, ezzel új világrekordot állított fel. Elmondta, mely könyvei voltak a legnépszerűbbek a fürdőzők körében. Az egyik ,,A Magyarok 7 fő bűne” című, amely különböző történelmi korszakainkra tekint vissza. A másik legnépszerűbb kiadvány – Nemere István legújabb – ,,A Viszlát tegnap” című könyve, amely egy időutazásba repíti az olvasót.

Az augusztus 20-ai, hosszú hétvége alatt a várfürdő is fokozottan készült a vendégek rohamára, hiszen Gyula az egyik legkedveltebb úti célnak bizonyult ezúttal is. Ennek megfelelően pörgős hangulatban kezdődött a szombat a strandon, a négy nap alatt folyamatosan váltották egymást a lemezlovasok a csúszdás medence mellett.

Gyula a belföldi úti célok között igen előkelőhelyen áll, ezen is belül a Gyulai Várfürdő a TOP 3 leglátogatottabb fürdő között található ezen időszakokban – mondta Kun Miklós, a létesítmény igazgatója.

A Gyulai Várfürdőben természetesen a gyerekekre is gondoltak a hétvége során, ők a Minimax játszóházban szórakozhattak.

Nézze meg ezt is:

Telt házas premierre készült a Toldi film stábja

Egyedi lehetőségként tekintett az az 50 fős stáb a Toldi film forgatására, akik három hónap …