2021. február 28., vasárnap
FONTOS

Átadták a szombat esti jótékonysági koncerten összegyűjtött adományt

Hétfőn délelőtt Békéscsabán az evangélikus nagytemplomban, Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész szombat esti jótékonysági koncertjének helyszínén adták át a rendezvényen összegyűlt adományokat a Békés Megyei Központi Kórház képviselőinek.

Az 1 millió 239 ezer 280 forintot és 5 eurót Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Kutyej Pál evangélikus lelkész és Bálint Kornél, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetjének vezetője nyújtotta át a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató-főorvosának, dr. Becsei Lászlónak, illetve dr. Kövesdi Józsefnek, a Békés Megyei Központi Kórház Gyulai Tagkórháza Gyermekosztálya vezetőjének.

A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt támogatásával megvalósult 100 templomi jótékonysági koncertsorozat keretében lépett fel Békéscsabán, de korábban már Békésen, Mezőhegyesen és Gyulán is koncertet adott.
A legfontosabb célt, a beteg gyermekek gyógyulását szolgálta a jótékonysági koncert és annak bevétele – hangsúlyozta Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

Kutyej Pál evangélikus lelkész kifejtette: örömmel adtak otthont a nemes célt szolgáló rendezvénynek, hiszen az Isten házában az elesettek, betegek gyámolítása is lakozik.

„Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.” – idézte Szabó Magda gondolatait az adomány átadását megelőzően Bálint Kornél kabinetvezető.
Dr. Becsei László főigazgató-főorvos köszönetet mondott az adományért és a kezdeményezésért, majd kifejtette: a felajánlott összegből a békéscsabai és a gyulai gyermekosztályon az ellátás körülményeit, feltételeit javítják, és azon lesznek, hogy otthonosabbá tegyék a kórházi kezelésre szoruló gyermekek és szüleik számára abent tartózkodást.

Nézze meg ezt is:

Apor Vilmosról emlékeztek meg a róla elnevezett gyulai óvodában

Az egykori gyulai plébánosról, Apor Vilmosról emlékeztek meg Gyulán, a róla elnevezett, Boldog Apor Vilmos …