2024. május 8., szerda
FONTOS

Letartóztatásba került a gyulai emberölés gyanúsítottja

A Békés Megyei Főügyészség több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt kezdeményezte annak a fiatal férfinak a letartóztatását, aki 2020. május 31-én a hajnali órákban egy embert megölt, míg egy másikat megsebesített Gyulán.

Az ügy 18 éves gyanúsítottja 2020. május 31-ére virradó éjszaka barátjával szórakozott Gyulán, majd onnan hazatérve egy kést vett magához, és visszaindult a belvárosba.
Lakóhelyétől néhány házra találkozott a sértettel, akit eddig tisztázatlan okból többször megszúrt a nála lévő késsel. A férfi a helyszínen életét vesztette.
A gyanúsított ezt követően annak érdekében, hogy a cselekményét látva a helyszínre siető barátja a mentőket értesíteni ne tudja, őt is megtámadta, az arcán megvágta, azon 4 cm-es függőleges irányú metszett sebet ejtett. A sértett a támadást követően futva menekült a gyanúsított elől, aki szintén futva követte őt, majd a sértett beugrott az egyik lakóház udvarára, ahol elbújt a terhelt elől.

A cselekmény több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete megállapítására alkalmas, a büntető törvény alapján – figyelemmel arra, hogy a férfi a 20. életévét még nem töltötte be – 10 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztés büntetés szabható ki.
A férfi letartóztatásának kezdeményezésére azért került sor, mert az elkövetés után szökést kísérelt meg, továbbá a magas büntetési tétel miatt tartani lehet attól, hogy szabadlábon a hatóságok számára elérhetetlenné válna. Megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábon a sértettet és az ügy más tanúit befolyásolná, valamint annak a veszélye is fennáll, hogy a megkísérelt cselekményt véghezvinné.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a férfi letartóztatását a mai napon elrendelte.

Nézze meg ezt is:

Rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át jutalmat a Rendőrség Napján

  Szent György nap, a Magyar Rendőrség Napja alkalmából 2024. április 23-án állománygyűlést tartottak a …