Gyulatelevízió
A Szeged-Alsóvárosi Ferences Plébánia Havas Boldogasszony-templomában augusztus elsején, Bálint Sándor néprajztudós földi születésnapján a templom búcsújához is kapcsolódva mutatott be szentmisét Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök.
Augusztus elseje és másodika az alsóvárosi ferences közösségnek kettős ünnep: ekkor ünneplik a Havas Boldogasszony- és a Porciunkula-búcsút is. Az első nap nyitó szentmiséjét Bálint Sándor boldoggá avatásáért mutatták be, melyen a nyugalmazott püspök mellett Serfőző Levente kateketikai és ifjúsági referens, szemináriumi prefektus; Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora (ő nyújtotta át májusban a boldoggáavatási eljárás positióját); Horváth János, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye lelkipásztora és Köllő Sándor szegedi egyetemi lelkész koncelebrált.
Bálint Sándor Szegeden született 1904. augusztus 1-jén, Vasas Szent Péter napján. Egész életében több szállal kötődött az alsóvárosi ferences templomhoz: kisgyermekként itt keresztelték, később itt kötött házasságot Sárával, ide járt szentmisére, itt imádkozott minden életszakaszában, a meghurcolások, a visszautasítottság és az örömök idején is – ennek emlékét egy tábla őrzi a mellékkápolnában –, és ebben a templomban ravatalozták fel 1980-ban. A néprajztudós professzor egyik mellszobra a templom kertjében található.
A szentmise főcelebránsa, Gyulay Endre személyesen ismerte Bálint Sándort. A nyugalmazott püspök szentbeszédében a Mária-ünnepből indult ki, majd Bálint Sándor életéről beszélt. A két életútban megmutatta, hogyan kötődtek mindketten ahhoz a hivatáshoz, amelyet Istentől fogadtak el minden pillanatban. A szegedi férfi tisztelte Máriát, rózsafüzért imádkozott minden nap, és őt kérte, hogy közvetítse számára az életcélt, melyet Isten szán neki.
– Isten kiszemelte és kiválasztotta Máriát – kezdte prédikációját Gyulay Endre püspök –, akinek lelkéből kitör a Magnificat himnusz Erzsébet meglátogatásakor. Mária minden időben a Megváltó édesanyja, akkor is, ha szégyennel, gyalázattal veszik körül, de az öröm idején is, sőt még akkor is, ha az istenszülőség, a kiválasztottság áldozattal jár, a kereszt alatt.
Ebben a helyzetben lesz János apostol édesanyja, az Egyház édesanyja. Bálint Sándorban is ott volt minden pillanatban az Istenre hagyatkozás, hiszen hite szerint minden Istenhez tartozik, minden rá tekint. Megnyilvánult hitvallása akkor is, amikor körülrajongott ember volt, de a nehézségek idején is, amiből jutott neki bőven.
1965-ben a hívő férfit elítélték, noha nem sikkasztott, nem ölt, nem zsarolt, csupán könyvet adott kölcsön barátjának vélt társának, valószínűleg Nagy Imréről szóló könyvet. Mégsem ítélte el azt az embert, aki őt besúgta, hanem azt kérte Istentől az utolsó szó jogán, ne tudja meg soha, ki juttatta őt a bíróságra. Később megtudta, de nem tudott haragudni, a bosszúállás szelleme nagyon messzire elkerülte őt.
A per következményeként Bálint Sándort elítélték, a népi demokrácia ellenségének nyilvánították, ő mégsem gyűlölködött. 1966-os kényszernyugdíjazása után is mindent oda akart adni, megírta további könyveit. Családi életében is voltak nehézségei, ő mégis alázatosan vette pártfogásába beteg, őt elhagyó feleségét és gyermekét. Segítőkész volt mindig, megbocsájtó, azok felé is, akik ártottak neki. Jelentős tudományos munkássága ellenére alázatos, becsületes, szegedi paraszt akart maradni mindig – emlékezett vissza Gyulay Endre.
A szentáldozás után a hívek elimádkozták Bálint Sándor boldoggá avatásáért az imádságot, melynek egy részletét idézzük: „Sándor szolgád szeretett Téged, és mindig figyelt lelkiismerete szavára, amelyben a Te szavadat akarta felismerni, és utasításodat megvalósítani. Ezért képezte magát, ezért ment a nép közé (…). De megalázottságának és szenvedéseinek útján is benned bízott. Téged nézett, és a Te erőddel győzött emberi szenvedélyein.”
