Gyulatelevízió
Kamarazene a csillagok alatt
Csatlakozva a Filharmónia új nyáresti sorozatához, az egyházmegye széképülete, a szegedi püspöki palota ezen a nyáron új szerepkörben, koncerthelyszínként iratkozott föl a kultúra térképére. A Pécsett, Veszprémben, és Miskolcon is pódiumra kerülő, egyedi hangulatú koncerteken klasszikus, jazz és harmonikamuzsika csalogatta az igényes muzsika híveit – és nem csak a hívő embereket. A szegedi sorozat július 17-én vette kezdetét a Klebelsberg teremben a Harmónia Vonósötös, Kuti Ágnes szoprán és Bognár Szabolcs bariton Száguldás, Mozart, Szerelem című kamarakoncertjével. A vonzó címet már csak az áriák és kettősök erejéig megidézett operák – a Don Giovanni és a Figaro házassága – is igazolták. Augusztus 3-án Bágyi Balázs, Balásy Szabolcs, Horváth Krisztián és Gaál Zsófia lépett pódiumra az Ilyen a jazz című koncertjükkel. A hagyományteremtő sorozatot augusztus 24-én Kéméndi Tamás harmonikaművész, és a 5 Spirit Fúvósötös Táncpárbaja zárta.
Gregor 80
Nyolcvan esztendős lenne minden idők talán legnépszerűbb magyar basszistája, Gregor József. Noha a közvélemény elsősorban a buffoszerepek – Don Pasquale, Dulcamara vagy épp a János vitéz francia királya – utolérhetetlen megtestesítőjeként tartja számon, megrendítő alakításokat nyújtott egyebek mellett Borisz Godunov, Sarastro, a Turandot Timurja, a Bohémélet Marcellója vagy az Anyegin Gremin hercegének szerepében is. Egyike volt azon magyar operaénekeseknek, akik úgy jutottak a nemzetközi operaélet csúcsaira – a New York-i Metropolitan, a houstoni vagy a portlandi opera színpadára –, hogy mindvégig hűségesek maradtak szülőföldjükhöz, mi több: Gregor József csökönyös és kimozdíthatatlan vidéki magyar művészként söpörte be kivételes sikereit. Országszerte minden bizonnyal legismertebb díszpolgáráról a művész Dóm téri szobrának megkoszorúzásával és nyáresti operagálával emlékezett meg a megyeszékhely.
Szűkre szabott szabadterek
Mint életünk majd minden területét, a járványveszély a nyári kulturális programok terveit is alaposan átírta. A Szegedi Szabadtéri Játékok háború utáni újraindítása, 1959 óta nem fordult elő, hogy a Dóm teret ne töltse meg esténként négy-öt- (egy időben hat-) ezer ember várakozása. Az egészségügyi korlátozások miatt idén erre nem nyílt lehetőség, így a Szabadtéri programját alaposan át kellett írni. A rendezvénysorozat gerincévé ezért a rendesen kiegészítő játszóhelyként funkcionáló újszegedi színpad kínálata vált Georg Friedrich Händel ritkán hallható, színpadon kiváltképp elvétve fölbukkanó, inkább a barokk zene ínyenceit vonzó, korai operájával, az Agrippinával, Moliére Úrhatnám polgárával, valamint Kocsák Tibor és ifj. Harangozó Gyula nemzetközi téren is évek óta töretlenül sikeres mesebalettjével, a Hófehérkével. Hogy a Dóm tér se maradjon egész nyáron néptelen, két estére alternatív programmal álltak elő. A Szegedi Szimfonikus Zenekar másfél évtizede népszerű ajándékkoncertje ebben az évben Beethoven szerzeményeire fókuszált. A rendkívüli helyzetből erényt kovácsolva egy ritkán látható klasszikus színmű, a magyarul Akárkire fordítható Jedermann is színre került egyetlen estére Hegedűs D. Géza és Zsótér Sándor főszereplésével, Bodolay Géza rendezésében. A Játékok 1931-es indulását idézően szűkített nézőtér előtt lefolyt misztériumjáték aktualitását az adja, hogy a salzburgi szabadtéri játékok és az ott évente színre kerülő Jedermann egyike volt a szegedi Szabadtéri alapítói előtt lebegő példaképeknek. A Gyulai Várszínház is igyekezett alkalmazkodni a körülményekhez: a sokszínű és irodalmi értelemben igényes kamaraestek mellett színpadra állították a zentai csata történetét és a Hair című kultuszmusicalt. Zsombón két felhőtlen kikapcsolódást ígérő előadásra ácsoltak színpadot, Mórahalmon pedig az eredeti terveknek megfelelően több operett-, illetve musicalprodukcióval lépett közönség elé a Patkó Lovas Színház.
A járványhelyzet által előidézett kényszerű otthon maradás a kulturális élet számos szereplőjét újszerű kultúraközvetítési formák kiötlésére sarkallta. A veszélyhelyzetben koncertek és közönség nélkül maradt Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeiből álló kamaraegyüttesek szokatlan színhelyeken – lakótelepeken, köztereken – adtak alkalmi hangversenyeket, új pártfogókat szerezve a klasszikus zenének, esetenként az úgynevezett magasművészet és a szélesebb nyilvánosság közötti falakat is megrepesztve. Mórahalmon és Kisteleken ugyancsak erényt igyekeztek kovácsolni a kényszerhelyzetből, amikor jeles muzsikusokat léptettek föl a települések meghatározó közterületein.
