2021. június 23., szerda
FONTOS

Felújítják a szanazugi kerékpárutat

Tavaly nyáron, egy helyszíni sajtótájékoztatón készültek ezek a képek, ekkor jelentették be, hogy két ütemben korszerűsítik a Dobozi úti kerékpárutat. Az első, rövidebb, mintegy 800 méteres szakasz így nézett ki még tavaly, most pedig már ez a kép fogadja azt, aki megáll itt.

Szerda délután a városházán jelentették be, hogy folytatódnak a munkálatok. A város 257 millió forintot nyert pályázati forrásból, a teljes beruházás 270 millió forintba kerül. A kivitelezésről szóló megállapodást Görgényi Ernő polgármester és Puskás Béla, az Aszfalt-Közmű Kft. ügyvezetője írta alá.

A sajtótájékoztatón Alt Norbert alpolgármester, egyben az érintett körzet önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy ez a régen várt beruházás némileg túlmutat önmagán, hiszen a kerékpárút egy nagyobb, térségi hálózat része lesz.

A tavaly elkészült, rövidebb szakasz megépítése is az Aszfalt Közmű Kft-hez fűződött. A cég most is azt a hidegremixesnek nevezett technológiát fogja alkalmazni, mely akkor már bevált.

A munkaterületet már szerdán átadták a kivitelezőnek, mely 250 napos határidővel vállalta a munkálatok befejezését.

Nézze meg ezt is:

A 21. Körös-völgyi Sokadalmat rendezik meg a héten

Javában zajlanak az előkészületek a gyulai várkertben, pénteken ugyanis egy év kihagyás után újra, immár …