2021. október 27., szerda
FONTOS

A slow turizmus lehetőségeiről tanácskoztak

Csütörtökön tartották meg a második Alföld Slow Konferenciát a gyulai városházán. A rendezvényen szó volt a turizmus jelenlegi helyzetéről országos és térségi szinten egyaránt. A jövőbeli tervekről és elképzelésekről is beszéltek, hiszen a világjárvány jelentős csapást mért az ágazatra.

A szervező Alföld Slow Egyesület összefogásban működik, 11 Békés megyei település értékeit és hagyományait őrzi a turizmus segítségével. A fő témát az egyesület által fókuszba helyezett, egyre elterjedtebb slow, vagyis lassú turizmus szolgáltatta.

A slow turizmus érték szemlélete Gyula fejlesztési tervében is képviselteti magát. Mindemellett az aktív turizmust a fürdőváros környezeti szépségeire építenék ki a polgárok igényeinek figyelembevételével. -mondta Görgényi Ernő gyulai polgármester.

Gyula turizmusában a következő öt évben nagy szerepe lesz a mozgásra és az egészségre épített értékeknek -árulta el Komoróczki Aliz, a gyulai Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője.

A járvány okozta turisztikai válság kezeléséről Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai igazgatója beszélt. Szót ejtett a turizmus újraindításának stratégiáiról, a megújult turisztikai kínálatról és a fejlesztésekről.

Gyula az idei évben is kedvelt turisztikai desztinációnak számított. A nyári főszezonban 26 %-kal emelkedett a vendégforgalom száma a tavalyi évhez képest.

Nézze meg ezt is:

Közös gyertyagyújtást tartanak a Szentháromság temetőben

  November 1-én Mindenszentek ünnepén közös gyertyagyújtást tartanak a gyulai Szentháromság temetőben. Az eseményt a …