2022. január 27., csütörtök
FONTOS

Az elitbe készül a Grosics

A Szent Gellért Fórum ad otthont immár valamennyi érintett korosztálynak, vagyis az U7-től az U15-ig valamennyi tréninget itt tartanak

Két hónapja érkezett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia Tisza parti divíziójához a korábban a hazai akadémiákat is átvilágító belga Double Pass munkatársaként nyolc éven át dolgozó Herczeg Gábor. A szakember a futballal foglalkozva Brazíliától az Egyesült Államokon át a fél világot bejárta. Túlzás nélkül állítható, hogy olyan tapasztalatokkal vértezte fel magát, melyek Szegeden is jól jöhetnek.

Herczeg Gábor mindenesetre az U 7 és az U 15 közötti korosztályok nemrég kinevezett szakmai vezetőjeként nagy terveket sző.

– Tehetségközpontként a Magyar Labdarúgó Szövetség felé komoly kritériumoknak kell megfelelnünk, de ezt inkább amolyan alapnak tekinthetjük, mert ennél többre vágyunk. Azt szeretnénk elérni, hogy ne legyen kérdés, melyik az első számú klub a régióban, szeretnénk a legmeghatározóbb utánpótlás műhellyé válni, mely jelentős támogatást nyújt a felnőtt csapatnak – mondta Herczeg Gábor. Rövidebb távon megpróbálnak alternatívát nyújtani a fiatal játékosoknak, megmutatnák, hogy nem csak az elit akadémiákon folyik olyan képzés, mellyel fel lehet építeni egy ígéretes labdarúgó karriert. Hosszabb távon az a cél, hogy Szeged képes legyen megtartani a legjobb fiatalokat, majd később átadni őket a helyi felnőtt csapatnak, a jelenleg NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémiának.

A szakmai fejlesztés legfontosabb elemeit egy folyamatosan bővülő, 150 oldalas dokumentumban foglalták össze. Herczeg Gábor elmondta, az edzők vevők az újdonságokra, és jó partnerként dolgoznak azon, hogy minél színvonalasabb legyen az itt zajló munka. Most azon van a sor, hogy a partner egyesületek is megismerjék ezt az anyagot.

– Szeretnénk kiteljesíteni és megerősíteni azt a futballt, mely a leginkább jellemző Szegedre. Ennek érdekében fejlesztjük a gyerekek játékát, a technikáját, és végrehajtunk egy mozgásfejlesztési programot is – hangsúlyozta Herczeg Gábor.

Nézze meg ezt is:

Kaput nyitottak a következő 25 évre

Egy jelképes kapunyitással ünnepelte az ÁGOTA közösség fennállásának 25. évfordulóját Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván. Az alapítók, …