2022. május 22., vasárnap
FONTOS

Kardszentelő Balassi-mise Lendván

A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj, a Balassi Bálint-emlékkard hagyományához tartozó kardszentelő misét ezúttal a Muravidék központjában, Lendván tartották az Alexandriai Szent Katalin templomban. Itt áldotta meg a szablyákat Kiss-Rigó László püspök.

Most először fordult elő, hogy az egyik kitüntetendő irodalmár maga is jelen volt már az előzetesen megtartott kardszentelésen. Az idén ugyanis a Lendván élő Bence Lajos vehette át a költőnek járó szablyát. A másik díjazott külföldi műfordító ebben az évben a román Elena Lavinia Dumitru volt.

A kétnyelvű szentmisén megtöltötték a széksorokat a magyar és szlovén hívek. A Kiss-Rigó László püspök és Martin Dolamič-Konrad által celebrált istentisztelethez zenei szolgálatot a Misztrál együttes és a lendvai templom asszonykórusa adott. A híveknek nagy élményt szereztek a magyar művészek által megzenésített Balassi-költemények. A mise egyúttal az idei Balázs-áldás miséje is volt, ahol a szeged-csanádi püspök és a helyi plébános adta a két gyertya között a torokvédő szentelést a hosszú sort álló híveknek.

A szertartást követően Soós Mihály, a helyi Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója és Molnár Pál, az irodalmi díj alapítója, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke köszöntötte a püspököt és a plébánost, valamint a híveket.
A Balassi-kardok megszentelése vándorló mise keretében történik. Tartottak már kardszentelő istentiszteletet a bécsi Stephansdomban, az esztergomi, majd a kismartoni Ferences-templomban, a szegedi dómban és más rangos helyeken.

A díjat hagyományosan Bálint napján, február 14-én adták át Budapesten az irodalmároknak.

Nézze meg ezt is:

A nemzeti önazonosság a legfőbb 48-as örökségünk

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató munkatársai gondot fordítanak arra, hogy az általuk nevelt gyermekek is …