2022. november 30., szerda
FONTOS

Műtárgyakat visz az Operaházba a gyulai múzeum

Csütörtök délelőtt Szappanos Gábor és Cseresznyés János helyezte dobozba azt az 1888-ból származó, 50 drágakővel ékesített aranykoszorút, melyet Erkel Ferenc 50 éves karmesteri jubileumára kapott a nemzet ajándékaként.

A koszorú mellett egyébként maga a doboz is különleges, mert azt külön erre az alkalomra készítették, és 150 éves kapcsokkal látták el. A felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró tárgy mellett még két relikviát vittek a budapesti Operaházba, ahol az újranyitást ünneplik többek között a gyulai múzeum tárgyaival.

Újra felkerült a térképre a gyulai múzeum – ez a megállapítás talán túlzásnak hangzik, de az biztos, hogy hosszú évek munkájának köszönhetően újra van neve a szakmában a gyulai gyűjteménynek, amit az is mutat, hogy most az Operaháznak adnak kölcsön értékes műtárgyakat.

Az, hogy a gyulai Erkel Ferenc Múzeum más gyűjteményeknek ad kölcsön értékes műtárgyakat, már közel sem számít egyedi jelenségnek. Áprilistól viszont az aranykoszorú valóságos vándorútra kel, hiszen a Magyar Géniusz Program keretében hat vidéki város múzeuma tárhatja látogatói elé.

Nézze meg ezt is:

Fontos elismerést kapott az Almásy-kastély

A második helyen végzett a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az egyik, szálláshelyek közvetítésével foglalkozó weboldal idei …