2022. szeptember 26., hétfő
FONTOS

Az államalapító emlékezete

Első szent királyunk

Magyar nemzeti uralkodócsaládunkról, az Árpád-dinasztiáról – vagy középkori elnevezés szerint: a Turul-nemzetségről – mind első irodalmi szövegeink, mind a néphagyomány úgy tartja, hogy „szentkirályok” nemzetsége. Szent István király és első trónörökösünk, a fiatalon elhunyt Szent Imre herceg mellett Szent Lászlót, a lovagkirályt is a „szentkirályok” közé sorolta a népi emlékezet. Kultuszuk azonban inkább liturgikus és politikai jellegű volt, s a magyar nép történeti emlékezetébe – Lászlóé kivételével – nem nagyon került be.

Augusztus huszadika évszázadok óta hagyományosan az államalapító király és a magyar államiság ünnepe. Keresztény magyar államunk eredettörténete ugyanis elválaszthatatlan Szent Istvántól, aki már saját korában egy személyben testesítette meg a magyar állam programját: egy keresztény szellemiségű és európai elkötelezettségű, ugyanakkor minden külső nagyhatalmi befolyástól mentes, a saját értékei és érdekei szerint a maga útját járó független ország vízióját.
Szent Istvánról írta Boldog emlékezetű Bálint Sándor néprajztudós, egykori kereszténydemokrata parlamenti képviselő a következőket. „István ott áll két világ határán. A pogány istenkirályság és az Ószövetségtől ihletett, Isten kedvező kegyelméből való uralkodói méltóság az ő hatalmas, mitikussá vált alakjában ötvöződik össze. Pogány nemzetségének totemisztikus eredethagyománya, választottsága az Árpád-ház szentségi tekintélyében él tovább.” S hozzátette: „Az Árpádok kihalása után is mindig ügyeltek a származás folytonosságára és hivatkoztak arra, hogy a király egészen IV. Károlyig Árpád, illetőleg Szent István véréből származott.”

A magyar államiság nemzetünk történeti emlékezetében, néphagyományában, sőt hosszú évszázadokon keresztül közjogi életében is a szentség tartalmával társult. Ennek jegyében tekintette népünk szentnek nemcsak az uralkodó személyét, de felségjelvényét, a Szent Koronát is, s nem utolsó sorban a magyar állam intézményeit és területét. Szép és jelképértékű kifejezése az előbbieknek, hogy az első magyar uralkodót, Szent Istvánt és az utolsó magyar apostoli királyt, Boldog IV. Károlyt is tiszteli a katolikus egyház.

Szent István államalapító és államszervező tevékenységének elismerése, s politikai és egyházi kultusza nagy lendületet kapott a két világháború között. A trianoni békediktátummal területének kétharmadától megfosztott országban a kormányzat Szent István Kárpát-medencei történelmi államának újraegyesítésében reménykedett. Mindhiába. Ennek jegyében 1938-ban – halálának kilencszázadik évfordulóján – fényes külsőségek között emlékezett a magyar állam és a magyar kereszténység Szent Istvánra.

A két háború között az 1891 óta a hivatalos nemzeti ünnepek között helyet kapó augusztus huszadika ünneplésének fontos momentuma, s több tízezer embert megmozgató vallási eseménye és látványossága volt a Szent Jobb-körmenet, amelynek során az első király ereklyéjét az esztergomi érsek vezetésével vitték ünnepi menetben a budai Várban. Mindszenty József bíboros, hercegprímás vezette az utolsó Szent Jobb-körmenetet 1947-ben. Egy évvel később, a „fordulat” – valójában az erőszakos kommunista hatalomátvétel – évében már nem engedélyezték az eseményt a hatóságok.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye több templomát is Szent István oltalmába ajánlották az elmúlt évszázadokban: Dombegyháza (1885), Hódmezővásárhely (1937), Kistelek (1778), Kübekháza (1853), Makó (1334, majd 1772), Medgyesbodzás (1871), Szatymaz (1901) és Végegyháza (1895).

Sík Sándor piarista szerzetes, katolikus pap, költő, író, műfordító, a szegedi egyetem irodalomtörténész professzora, akadémikus Szent István király ünnepén című, 1955-ben írt cikkében fogalmazta meg az alábbiakat:
„Szent István ünnepe nemcsak a magyarok ünnepe. Ünnepe az egész kereszténységnek, hiszen ő az első európai uralkodó, akit az Egyház szentté avatott. Ünnepe az egész emberiségnek: a haladásnak, amelynek egy nagy jövőjű és nagy tehetségű fiatal népet állított szolgálatába; a kultúrának, amelynek fenyegető ellenségéből egyszer s mindenkorra harcos védelmezőjévé és lelkes továbbvivőjévé nevelte nemzetét. De ünnepe mindenekelőtt a magyarságnak: a magyar népnek, amelyet ő épített nemzetté, amelynek ő adott először alkotmányt, és amelynek ő mutatott utat a földi és égi örökkévalóság felé. Ünnepe minden egyes magyarnak is, hiszen fölséges alakja örök normája a magyar férfijellemnek.”

Nézze meg ezt is:

Egy hét az evangélium közelségében

Az ÁGOTA közösség egyik missziója, hogy a családjukat nélkülöző gyermekek és fiatalok létállapotához érzékenyülve közvetíti számukra …