2024. május 7., kedd
FONTOS

Kulturális mozaik

Színházi paletta

Színházaink gőzerővel dolgoznak az energiaválság miatt elmaradt kulturális élmények pótlásán. A Szegedi Nemzeti Színház minden műfajban klasszikusokkal bővítette repertoárját. Az operatagozat Verdi kevéssé ismert, 1848-ban bemutatott operáját, A kalózt mutatta be magyarországi ősbemutatóként. Az ismertebb Verdi-operák igazi slágereit több ponton megelőlegező, vérbeli romantikus zene­dráma kiváló lehetőséget nyújtott a bizonyításra a társulat fiatal tehetségeinek. A Szegedi Kortárs Balett Shakespeare Lear királyához fordult ihletért új bemutatójához, a prózai tagozat pedig Dale Wassermann Ken Kesey regényéből írott, mára klasszikussá érett pszichológiai-társadalmi látleletét, a Kakukkfészek című színjátékot helyezte aktuális kulisszák közé, az évad utolsó bemutatójaként pedig Móricz Zsigmond Rokonok című regényének adaptációjával folytatta a társadalmi vonulatot. A Békéscsabai Jókai Színház tavaszi kínálatában a Lady Oscar című vígjáték és Fellini legendás filmje, az Országúton színpadi változata szerepelt.

Hírességek és agyagkatonák

A szegedi Móra Ferenc Múzeum Fekete-háza magyar hírességek kultikus tárgyait tárta a látogatók elé. Nagy Imre órája, Rákosi Mátyás írógépe, Karády Katalin kiskanalai, Kertész Imre kalapja és a bírói síp a történelmi 6:3-as meccsról – hogy csak néhány különlegességet említsünk. A tárgyak mellé kortárs képzőművészek továbbgondolt és továbbgondolkodásra késztető alkotásai kerültek, megidézett nagyjainkat emellett a Fortepan gyűjteményéből kiállított válogatás is a látogató köré varázsolja. Májusban Szegedre érkezett a híres kínai agyaghadsereg hiteles másolata. A Krisztus előtti 2. században élt első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírmellékleteként megalkotott „hadsereg” nevével ellentétben egy teljes udvartartást, afféle túlvilági császárvárost testesít meg, amelyben az őrök és harcosok mellett hivatalnokok, mesteremberek, artisták és komédiások is helyet kapnak. A szegedi kiállítás látványos installációja az eredeti régészeti lelőhely atmoszféráját idézi. A tárlat a Múzeumok Éjszakáján egy Sanghajból érkező fejedelmi sírlelet kincseivel bővül.

Juhász Gyula-évforduló

140 esztendeje, 1883. április 4-én látta meg a napvilágot Szeged legnagyobb költője, Juhász Gyula. A Tisza, a testvérmúzsák, a színésznők és a mulandóság fájdalmas lelkű poétáját a Somogyi-könyvtár a gyűjteményében őrzött relikviák – első kiadású dedikált kötetek, levelek és fotográfiák – kiállításával, a Bálint Sándor Művelődési Ház irodalmi estekkel idézte meg. A makói József Attila Múzeumban megrendezett múzeumi pikniken pedig – kapcsolódva a Petőfi-bicentenáriumhoz – irodalomtörténeti előadás nyújtott betekintést forradalmár költőnk kultuszára Juhász Gyula, Móra Ferenc és József Attila életművében.

Hangversenyezik az egész világ

Teltházak köszöntötték a fellépőket a Szegedi Egyetemi Tavasz komolyzenei hangversenyein a Rektori Épület Dísztermében. Kerényi Ma­­riann zongoraművész Áb­ra­hám Bence hegedűművésszel adott kamaraestet, Császár Zsuzsanna és Varga Laura fuvolára és zongorára szerzett alkotásokkal, Pukánszky Béla és Dombiné Kemény Erzsébet a gordonka kamarairodalmának ínyencségeivel lépett a pódiumra. Az ifjú zongoristanemzedék egyik legígéretesebb képviselője, Fejérvári Zoltán hangversenye már műsorválasztása – Schumann, Ravel és Janáček – okán is emlékezetes élményt kínált, fellépett a Szeged Classic Trió, Altorjay Tamás és Maczelka Noémi pedig a szegedi operaélet aranykorát megidéző ária- és dalesttel örvendeztette meg a közönséget. A Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus három lengyel városban – Gdaňskban, Krakkóban és Varsóban – aratott nagy sikert Király László és Polner Zoltán Katyni Rekviemjével. A székesegyházban Eugenio Maria Fagiani és Dankos Attila hangversenyével folytatódott az orgonaestek sora. Az idén sem maradt el az Egyházzenei Hónap, a Filharmónia országos Con Spirito Egyházzenei Fesztiváljának keretében pedig Ariel Ramirez Kreol miséje illetve a neves népzenész, Szokolay Dongó Balázs vallási ihletésű muzsikája töltötte meg a dómot.

Munkácsy Szarvason

A jeles műgyűjtő, Pákh Imre kollek­ció­ja vendégeskedik a Szarvasi Tessedik Sá­muel Múzeumban. A válogatás a leghíresebb magyar festőművész életművének teljes spektrumára ráirányítja a figyelmet, hiszen az ismert főművek, illetve azok előtanulmányai mellett Munkácsy finom szalonképeiből és grafikai munkásságából is ízelítőt nyújtanak.       marton árpád

Nézze meg ezt is:

Példaadó szemléletű egészségügyi és szociális képzés a GFE-n

    A testet és a lelket együtt gondozzák Az egészségügyi szektor és a szociális szféra egyaránt …