30 éve működik jelenlegi határai között a Szeged-Csanádi Egyházmegye

Isten népe üdvösségének szolgálata

Harminc évvel ezelőtt, 1993 pünkösdjén jelent meg Szent II. János Pál pápa Hungarorum gens kezdetű apostoli konstitúciója, amelyben újraszabályozta a magyarországi katolikus egyház szervezetét. Ennek keretében került meg¬határozásra a Szeged-Csanádi Püspökség jelenlegi területe is.

A magyar katolikus egyházszervezet egyidős államiságunkkal. Az első püspökségeket maga az államalapító Szent István király hozta létre. Köztük volt a Csanádi Egyházmegye is, amelyet 1030-ban alapított meg, s amelynek élére fia, Szent Imre herceg nevelőjét, Szent Gellért bencés szerzetest állította, aki aztán megszervezte egyházmegyénket, s nem sokkal később a pogánylázadásoknak esett áldozatul.
A Csanádi Püspökség területe csaknem ezeréves története során többször változott. A legnagyobb kiterjedésű a középkorban volt. Akkoriban a püspöki székhely Csanád városában működött, amely azonban az 1552. évi oszmán török hadjárat során elpusztult. Az ország három részre szakadása idején az egyházmegye területe török fennhatóság alá került. A csanádi püspöki méltóság csupán cím volt, amely azonban hívekkel, joghatósággal vagy jövedelemmel nem járt, s ekkoriban legtöbbször az esztergomi főszékeskáptalan egyik kanonokja viselte.

A török kiűzése után, a tizennyolcadik század elején újra megszervezésre került egyházmegyénk. Ekkor már a Temesi Bánság központja, Te¬mes¬vár volt a székhelye, ahol szép lassan kiépült az egyházi infrastruktúra – székesegyház, püspöki palota, papnevelde. A történelmi Csanádi Egyházmegye területi egysége az első világháborús vereség és a trianoni békediktátum miatt szűnt meg. A plébániák többsége Romániához került, egy részük a délszláv államhoz, Magyarországon alig több mint harminc maradt.
Glattfelder Gyula csanádi püspököt száz éve, 1923-ban a kiutasították Románia területéről. A főpásztor kénytelen volt elhagyni székvárosát és a magyar állam területén letelepedni – eleinte Makón, a püspöki uradalom központjában, Szegeden, a katolikus tanítóképző épületében, illetve Budapesten, a Szent Imre Kollégiumban élt fölváltva. Ennek következtében épült Szegeden hittudományi főiskola, püspöki székház és lett székesegyház az akkoriban készülő fogadalmi templom, s vált a városból egyházi centrum. A csanádi püspökök a két háború közti időszaktól a szatmári és a nagyváradi egyházmegye magyarországi részeinek kormányzását is ellátták.

A magyar katolikus egyházszervezetnek a trianoni határokhoz való „igazítása” csak három évtizede történt meg. Szent II. János Pál pápa 1993. május 30-án adta ki Hungarorum gens (A magyarok nemzete) kezdetű, a magyarországi egyházmegyék határainak rendezéséről szóló apostoli konstitúcióját. Ebben létrehozott két új püspökséget – a kaposvárit és a debrecenit –, valamint metropóliai rangra emelte a veszprémi püspökséget, amelynek tartományához két egyházmegyét rendelt.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye jelenlegi területe is ekkor alakult ki. A püspökség – amely a kalocsa-kecskeméti egyháztartomány része – napjainkban Csongrád-Csanád vármegye és Békés vármegye teljes területe mellett Jász-Nagykun-Szolnok vármegye déli és délkeleti részének bizonyos településeit foglalja magába.

Szent II. János Pál pápa a magyar egyházszervezet átalakításáról szóló dokumentumában a következőképpen indokolta döntéseit. „A magyarországi egyház, amely a közelmúltban fájdalmas próbatételeknek volt kitéve, most osztozik az egész nép örömében a szerencsésen visszanyert szabadság miatt, és hálát ad az Úrnak, hogy már szabadon adhatja a társadalomnak Krisztus és az ő Evangéliuma világosságát […] Az új körülmények azonban, amelyekben küldetését teljesítenie hivatott, megkívánják egyházmegyei beosztásának újrarendezését, hogy a II. Vatikáni Zsinat kívánalma szerint a püspökök Isten népe üdvösségének szolgálatát a lehető legtökéletesebb módon elláthassák.”