2023. szeptember 24., vasárnap
FONTOS

Beltéri ajtókat próbált meg ellopni egy férfi Gyulán

Beltéri ajtókat próbált meg ellopni egy férfi az egyik gyulai telephelyről 2023. augusztus 21-én 13 óra körül.

A telephely tulajdonosával két ajtó vásárlásában egyezett meg, de szállításkor, kihasználva, hogy az eladó nem figyel, másik két ajtót is felrakott a teherautóra. Az ajtókat a férfi házához vitték, a lepakolásban pedig a telephely eladója is segédkezett. Ekkor vette észre, hogy a megbeszélt két ajtó helyett négy van a kocsin.  Mikor ezt szóvá tette, a férfi levette az ajtókat a teherautóról és a ház udvarába szaladt velük.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei előállították és lopás vétség gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.

Nézze meg ezt is:

Több baleset történt Békés vármegyében

  A 44-es főút Békéscsaba és Gyula közötti szakaszán 2023. szeptember 15-én reggel negyed 8 …